Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Gömöri György: Beszámoló a keresztény fegyverek fényes és dicsőséges győzelméről az oszmán törökökön (Egy "történelmi" vers elemzése)

Jóllehet korabeli szövegek is íródtak, vagy íródhattak ilyen cím alatt, ezesetben a szándék világos: egy vagy több történelmi epizód újjáteremtésére teszek kísérletet. A magyar história ismerőinek alighanem azonnal „beugrik" az esemény helye és dátuma: Bécs, 1683. Igen, Bécs sikertelen török ostromáról és Kara Musztafa vereségéről szól a vers, amely három epizódot ragad ki egy eseménysorozatból, kissé a modern filmtechnika alkalmazásával - a képzelet lencséjét ráfókuszolom három jelenetre.

Bécset a török egyszer már - pár évvel Mohács után - sikertelenül ostrom alá vette. De 1683-ban, nem egész két évtizeddel a szerencsétlen vasvári béke után sokkal közelebb jutott céljához. A lengyelekkel szövetséges császári sereg szinte az utolsó pillanatban mentette fel az ostromlott várost. Magyar szempontból ez nem volt egyértelműen pozitív fejlemény - I. Lipót, ahogy azt mondani szokás, „közutálatnak örvendett" az akkori Magyarország nagyobbik részén nemcsak defenzív törökpolitikája, hanem vad protestánsüldözése és a nemesi jogok megnyirbálása miatt. Igaz ugyan, hogy az 1681 áprilisában megtartott soproni ország- gyűlés sokat javított a korábban tűrhetetlennek érzett helyzeten, de Thököly Imre 1677-83 közötti sikereiért jórészt a lipóti önkényeskedés volt felelős. Bécs bevétele Lipót megalázását jelentette volna, s így, meglehet, nem egy korabeli magyar protestáns vágyálmai közé tartozott, de Thököly, mint a szultán szövetségese, 1681-től megkapta a „kereszténység ellensége" címet, s az igazat megvallva, nem valószínű, hogy örült volna a teljes török győzelemnek. Csak segédcsapatként működött a török mellett Pozsony tájékán, s mennyi hasznot húzott volna Bécs bevételéből? Mint Felső-Magyarország fejedelme, megmaradhatott volna a török vazallusának - de hosszútávon kérdéses, mennyire lett volna ez a kis „ütközőállam" életképes. Kara Musztafa veresége viszont őt is visszavonulásra késztette és rossz taktikájának következtében 1685-re (amikor a váradi pasa letartóztatta) szinte mindent elvesztett, amit korábban megszerzett.

Bécs török ostroma 1683 júliusától szeptember 12-ig tartott. Versem első része azt az állapotot idézi, amikor a bécsiek már alig bíznak a felmentésben - Stahremberg gróf már alig tudja tartani a falakat, megfogyatkozott védőserege barrikádokat emel Bécs utcáin, készülve a végső rohamra. A városban éhinség dúl, a török aknászok alagutakat fúrnak; azt, hogy ez hol történik, a védők dobra helyezett borsószemek pörgéséből tudják megállapítani. A végső török roham már csak napok, talán órák kérdése: mint a homokórán, „időnk / homokszemcsékkel mérhető".

A második részben a Bécs falai körül húzódó török táborban kitört pánikot idézem, azt, amikor.a Szobieszki János (Jan Sobieski) király vezette lengyel lovasság lezúdult a hegyről és áttörte a török-tatár sereg védővonalát. Bár a Lotharingiai Károly vezette császáriak is jól harcoltak, a csata sorsát mégis a lengyel lovasroham döntötte el - Kara Musztafa testőrsége egy szálig elesett, ő maga menekülésre kényszerült (lásd: Varga J. János, A fogyó félhold árnyékában, Gondolat, 1986, 60 oldal). A versben felsorolt tények többsége (már nem tudom, milyen forrásmunkában olvastam) szó szerint igaz: a Nagyvezér vörös sátra, csakúgy, mint a menekülő janicsárok rémülete, akik már több csatában találkoztak Szobieszki vei, s akikre maga a név bűvös erővel hatott. Menekülésük előtt a törökök keresztény

64