Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 1. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (XII., befejező rész – fordította Szenyán Erzsébet)

ben játszik. A belváros egyik homokos, négyzetalakú kis terére érünk. Körülöttünk zöldre, rózsaszínűre és sárgára festett, nyomorúságos földszintes házak. A repedezett falakról hámlik a vakolat, kopik le a festék. A tér egyik, valamelyest árnyékos zugában három idős férfi szunyókál. A földön ülnek, turbánjukat a szemükre húzták.

Eritrea két magassági szint, két éghajlat, két vallás. A magasan fekvő, hűvösebb területen, ahol Asmera is fekszik, a tigrinyák laknak. Az ország lakóinak nagy részét ők teszik ki. A tigrinyák kopt keresztények. Eritrea másik fele forró, félsivatagi síkság - a Vörös-tenger Szudán és Dzsibuti között elterülő partja. Itt különféle pásztorkodó törzsek laknak, amelyek iszlám vallásúak (a kereszténység nehezebben viseli el a trópusokat, az iszlám jobban érzi ott magát). Mitsiwa - a kikötő és a város - ez utóbbi világhoz tartozik. A Vörös-tengernek ez a vidéke, ahol Mitsiwa és Aseb is fekszik, az Ádeni-öböl, ahol Dzsibuti, Aden és Berbera található, bolygónk legforrób része, valóságos földi pokol. És valóban, amikor leszálltam az autóbuszról, olyan hőség vágott mellbe, hogy elakadt a lélegzetem, úgy éreztem, hogy a minden felől támadó forróságtól rögtön megfulladok. Rájöttem, hogy valahol árnyékba kell rejtőznöm, különben elájulok. Elkezdtem nézgelődni a kihalt városban, kerestem az élet valamilyen nyomát. Sehol nem láttam semmiféle feliratot, kétségbe esve indultam útnak. Tudtam, hogy nem jutok messzire, mégis elindultam, vánszorogtam, olyan erőfeszítéssel raktam előre hol a jobb, hol a bal lábamat, mintha süppedős, mély mocsárban haladnék. Végre megpillantottam valami bárféleséget, amelynek bejáratát kartonfüggöny fedte. Elhúztam a függönyt, beléptem, és a legközelebbi padra rogytam. Zúgott a fülem, mert a hőség mintha folyton sűrűsödött volna, egyre borzalmasabbá vált.

A félhomályban, az üres bár mélyén kosztól ragadó, kopott pultot pillantottam meg, rajta két fejet. Messziről olyan volt, mintha valaki két levágott fejet tett volna a pultra, s aztán elment. Igen. Alighanem ez történt, mert a két fej meg se moccant, semmiféle életjelt nem adott. Azt azonban már nem tudtam végiggondolni, hogy ki hozhatta ide a fejeket, és miért hagyta itt őket. Figyelmemet a pult mellett álló, vizesüvegekkel teli rekesz foglalta le. Összeszedtem minden erőmet, a rekeszhez vánszorogtam, és inni kezdtem. Egyik üveget a másik után ürítettem ki. Csak ekkor nyílt ki az egyik fej szempárja, s figyelte, mit csinálok. De a két pincérlány továbbra is mozdulatlanul feküdt a pultra borulva, a nagy hőségben úgy megdermedtek, mint két gyíkocska.

A bárban, ahol víz is volt, árnyék is volt, most már nyugodtan vártam, hogy elmúljon a déli forróság, aztán elindultam szállodát keresni. Látni lehetett, hogy Mitsiwa tehetős negyedei a trópusi, arab-olasz építészet bájos keverékei lehettek. Ekkor azonban, pár évvel a háború után, a házak többsége még mindig romokban hevert, a járdákat pedig tégla-, szemét- és üveghalmok borították. A város egyik legfőbb útkereszteződésében hatalmas, kiégett orosz T-72-es harckocsi éktelenkedett. Láthatóan nem tudták onnan eltávolítani. Eritreában nem akadt olyan emelő, amely elbírta volna. Nem akadt akkora szállító jármű, amelyre fölfért volna. De olvasztó sem, ahol megolvaszthatták volna. Egy olyan országba, mint Eritrea, lehet hatalmas tankot vinni, lőni is lehet belőle, de ha tönkremegy, vagy ha kiég, tulajdonképpen nem tudnak a ronccsal mit kezdeni.

54