Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Csiki László: Versem és valósága (Az árdéli fanyűvők)
gyarázata ennek, választott szakmám természetén túl nyilván az, hogy az én szülőhelyemen mindig is veszélyben volt a magyar nyelv. Nem úgy a költészet. Hanem a nyelv, mint eszköz, a kommunikáció és a világérzékelés módja. A költészetben a nyelv nem eszköz, hanem maga a költészet. Nem használja az ember, nem vele él, hanem benne. A most példaként idézett verset azonban már Budapesten, nyugalmasabb íróasztalnál írtam, és élvezettel dolgoztam rajta. Azt is élveztem, hogy némelyeket megsértek vele, mégpedig a legnemesebb szándékukban, a legszebb téveszméik táján. Vélhetőleg innen a bőrömet mentő (ön)irónia. A '89-es romániai fordulat után sokan indultak el segéllyel erdélyi vidékekre, az általuk „valóságosnak" vélt, ám évtizedeken át mitizált, mindközönségesen azonban rudimentárisnak tartott emberekhez. Utóbbiakat, azt hiszem, a komandói favágókról szerzett élményeim alapján mintáztam, holott versbélileg tulajdonképpen számomra is ürügyek csupán (ami nem szép dolog), hogy a másik versbéli szereplőt, azzal együtt önmagamat a maga „valóságában" kimutassam. A kettő ellentéte nemcsak valóságos, hanem - remélhetően - az esztétikum szintjén is jótékony feszültséget gerjeszt. A szöveg mértéktartó humora köti össze a két felet: a rászorulókat és a segélyezőket, de még a rímeket is. A favágók vaskos líraisága nem a versé, hanem a valóságé, már ahogyan az a versbe bekerülhet, hogy ellentétezze a messzi földről érkezett, kifinomultabb, ám valóságínséges álláspontot, és végül holmi zsigeri alap- tulajdonságban azonosítsa a kettőt. Van egy másik kedves vonása számomra ennek a versnek: az, hogy mindenki érti. Eddig legalább, valahányszor közönség előtt felolvastam (és ezt többször megtettem, holott nemigen kedvelem az efféle szóbeli találkozókat), úgy reagáltak rá, ahogyan reméltem, sőt kiszámítottam. De csak a szövegre, az akár egyénieskedőnek tűnhető vélekedésemre figyelhettek, és nem a versképző indulatra, a benne történő ellentett mozgásra, azzal együtt arra a negyven évre, mely alatt összeszedtem, kitapasztaltam az anyagot. Nevezhetjük valóságnak. De azért mégiscsak anyag egy vershez. Mondogatom untig: egy jó vers olyan, mint bármely használati tárgy, konyhagép, esetleg mobiltelefon. Az ember használja, de fel sem fogja, mi teszi ezt lehetővé számára, miféle bonyolult szerkezet működik a zárt, formatervezett egység belsejében. A fő, hogy működjék! Ám legyen, lássuk. 3. Az árdéli fanyűvők Azoknak ott fenn a felhős erdőn nincs kakaójuk - hó-rukk, hó-rukk, hó-rukk! Azok ott fenn bádogbögréből rumot reggeliznek, kedves lelkem, Lisbeth. 57
