Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Vasadi Péter: A város kapui előtt (Az idő, mint egy óriás kapu)
Vasadi Péter A város kapui előtt türtőzteté magát az ég s hagyja alatta trappban elvonuljanak a masírozok s a lompos tömeg merev, magas, gőgös, komor tribünök hidegében, a vörös lobogásnak egyszerre ujjongva és hazudva, míg mások tétován keresgélnek forintot, félzsömlét üvegalja sört s térden csúsznak hímzett, naív Máriák segedelméért könyörögve jobbsorsért százezren, megszokva, hogy idegen légiók rojtos címere, pajzsokon oroszlánysörény, véresélű szablya s hatalmasok vaddisznófeje mindig fölöttük imbolyog; de lesz idő, mikor a könnyezők előre szólíttatnak s a szelíd Bárány hiúz-szeme megállítja az emberáradást: nem kell többé senkinek vonulnia, s nem is lesz hová elfutnia; megég minden esély tűzön s esélytelenség is, amit a boldogok fehér ingként viseltek; nincs többé „bár ne tettem volna" s „bár tettem volna" sincs; nincs „adjatok még" s nincs „ne adjatok neki"; a világ zárja kattan; az ég egy csőtörés lesz, utána fényözön Az idő, mint egy óriás kapu Mindnyájan A város kapui előtt állunk. Mög kölletik honi, mondta nemrég Mihály bátyám, aki nem is sejtette, hogy az öcsém - évszám szerint -, de ami ennél fontosabb, hogy a Babitsék Mihályát idézte. Hát ezért igyekszünk mind a város, a 44
