Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Tandori Dezső: "Tollat fogni" (Egy vers - és mindenféle vidéke)

Gyűltek hát a rímes-ötletes feljegyzések (ötlet-feljegyzések) a kis blokkokban, Mülheim volt a helyszín, a nagyerdő-kiserdő, Duisburg munkásnegyedei... és mert az időpont, ismétlem, 1993 ősze, hideg kora tele, s rettentő sovány voltam, magamra-koncentrált, még erősebben én-tudatos, mint (munkáim érdekében, elemien) lenni szoktam, és nem volt hova lennem-mennem, míg délutáni versenyeim el nem kezdődtek (szegény Duisburgban csak egy szál lóiroda működött akkoriban, nem kedveltem igazán), kávézni-teázni német földön nem jár ember, ital ki volt zárva... kószáltam hát vége-hossza. És jegyzeteltem. Azaz írtam. Sok versből mindössze egy-két szakasz lett meg, vagy elég is volt annyi. Nem térek ki most a tuniszi költeményekre, az időpont igen közeli, szintén 1993. Nagy érzelmi rohamokat és alapos megformálósdit hozott az a soványság. (Véletlenül épp az. Nem törvényszerű.) Néhány részletet idézek majd.

Nehéz volt tehát „tollat fogni"! Fagyott kezemből kiesett ugyanis az írországi fogadóceruza, angliai fogadótoll (tele voltak zsebeim ilyenekkel! a „normál" tollak fele méretei ezek a kis írószerszámok), sebtén firkantottam fel, ami „jött", aztán zsebre a kezet - a füzetkével -, kesztyűt! Irtózatos fázások közepette jöttek össze azok a versek.

Tematika

A Madárzsoké okán főleg csak ló témájú versekre térhetek ki itt röviden. De addig is még ennyit: a közölt vers szövege most nem azonos a kötetbélivel. Épp a ceruza-firka eredet okán (s épp a Madárzsoké esetében) maradtak bizonyos viszonylagosságok. Holott sokszor átdolgoztam a törmelék-szöveget, alaposan kidolgoztam. Nem térek ki a változtatásokra; aki akarja, összevetéseket végezhet. Alig lényegesek.

Lényeges volt a kis verskötet szép sikere. Jószerén az utolsó szálig elfogyott, s hamar. Kritikai visszhangja (ennek) nem nagyon volt. Kétségtelen, kialakul az egésznek „valami visszhangtere", nimbusza... de csak háttéranyagként, mellékes pályákon. Mostanság úgy érzem: egyrészt alapos foglalkozások esnek dolgaimmal, másrészt nagy visszhangtalanság a kritikai részem. Nem látom például a lókönyvek feldolgozását sehol. (Nehéz átnyergelnie a témához nem is értő alkalmasinti kritikusnak egy másik világra/ba. Persze.) így némi hiány (űr) keletkezett, melyet (ha értékelőleg nem is, okadatolólag) kitöltögethet, elfoglalgathat ez a terjedelmesebbre sikeredett írás.

Irodalmi folyóiratba készül, közönségem/ünk feltehetően végig tud követni egy ilyen verset, amilyen a Madárzsoké. Irodalmi színpadokon (főleg szólóestjeimen; olyan túl sokat azért akkor, a 90-es évek dereka táján-után sem vállaltam effélét!) elhangzott párszor a költemény. Amire utalnék: az elmondás tartalmi hangsúlyviszonyai. Ezt neveztem (s nem „a ló kérdését") tematikának itt.

Villont idézi („testamentumosan", de nem végszó erejével) a kezdés. Don Quijote természetszerű átúsztatással jön be, valamint a pontatlan „akadályló" - aki egyben Rozinante, egyben kentaur-fél, de hát magam mondom, nem bomol- tam ilyesmivé! - utal arra, hogy saját magamat is akadályoztam mindig a pályá39