Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 6. szám - Pomogáts Béla: Két búcsúztató között (Méray Tibor és az Irodalmi Újság)
a kádárista hatalom számlájára megeresztett gúnyos megjegyzésektől azonban sohasem tartóztatta meg magát. 4. Az Irodalmi Újság harminchárom évfolyamában (1957-1989) közölt több száz Méray-tanulmány, vezércikk, riport, könyvbírálat és glossza igen gazdag és hiteles képet ad a magyarországi társadalmi, politikai és kulturális élet alakulásáról, a politikai emigráció belső viszonyairól, a világpolitikai helyzet szüntelen változásairól és természetesen magának az írónak a személyes tapasztalatairól, felismeréseiről. Ebben a tekintetben Méray Tibor publicisztikai írásainak válogatása olyan történelmi krónika, amely szüntelenül emlékeztet a mögöttünk lévő (és lassan feledésbe merülő) évtizedek eseményeire, ugyanakkor mintegy számvetésre készteti a mai olvasót a maga múltjával, és fontos tanulságokkal szolgál azoknak az ifjú nemzedékeknek, amelyek számára mindaz, amiről az Irodalmi Újság szerkesztője és publicistája beszámolt, ma már csupán történelem. Méray írásai éppen azt sugallják, azt bizonyítják, hogy a mögöttünk lévő évtizedek történetét: egyéni és közösségi küzdelmeinek krónikáját és tanulságait nem lehet figyelmen kívül hagyni a jelenben, mert így súlyos tévedések áldozataivá válhatunk. A közelmúlt krónikája mindenekelőtt az 1956 utáni magyarországi társadalom alakulását, belső konfliktusait és küzdelmeit kíséri nyomon. Időnként visszatekint a korábbi történelmi eseményekre is, így Bukfenc mindent tud (1957. november 1.) című írásában az 1955 őszén rendezett kommunista „pártaktívára", amely a Rákosi-féle vezetés ellen Memorandumot szerkesztő írók és más művészek megfélemlítését kívánta elérni, illetve Csodatevők vagy egyszerű emberek (1961. október 23.) című cikkében, amely a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSzMP) létrehozására emlékeztet, midőn az új baloldali párt még a Nagy Imre körül gyülekező csoport (Donáth Ferenc, Losonczy Géza, Lukács György) képviseletében jött létre. A néhány nap múltán árulójukká vált Kádár János akkor még arról beszélt (és ezt Méray természetesen idézi), hogy „népünk dicsőséges felkelése lerázta a nép és ország nyakáról a Rákosi-uralmat, kivívta a nép szabadságát és az ország függetlenségét, amely nélkül nincs, nem lehet szocializmus." Méray publicisztikája mindvégig számon tartotta és dokumentálta az ötvenhatos Magyarországgal szemben elkövetett árulás következményeit. írások egész sorában mutatta be és elemezte a Kádár-rendszer politikáját, ennek önkényeskedéseit és megalkuvásait, s ennek nyomán nem egyszer mutatott rá arra, hogy annak a „reálpolitikának", amelynek keretében a nyugati kormányok először elfogadták, majd kifejezetten támogatták a kádárista kormányzatot, milyen siralmas következményei voltak, például abban, hogy 1956 emléke és öröksége mintegy a kollektív feledés áldozatává vált, és a létrehozott politikai kompromisszumok valójában sohasem késztették komolyabb engedményekre a budapesti rezsimet. Természetesen voltak ilyen engedmények, így a politikai foglyokat szabadlábra helyező 1960-as és 1963-as amnesztiák, ezekről Méray Tibor, például Amnesztia Magyarországon (1963. április 1.) vagy Nem teljes az amnesztia (1963. június 15.) című írásaiban meg is emlékezett, ugyanakkor rámutatott arra, hogy az amnesztiarendeletek nem voltak teljes körűek, és az ötvenhatos forradalom egykori résztvevőit, főként az egyszerű munkásokat, többnyire megfosztották az emberhez méltó élet lehetőségétől. A magyarországi események elemző krónikája mindig a politikai folyamatok lényeges tulajdonságait világítja meg. A Magyarországi változások (1962. január 1-15.) című tanulmány például azokat a változásokat mutatja be, amelyek a XXII. szovjet párt96