Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 6. szám - Pomogáts Béla: Két búcsúztató között (Méray Tibor és az Irodalmi Újság)

a kádárista hatalom számlájára megeresztett gúnyos megjegyzésektől azonban soha­sem tartóztatta meg magát. 4. Az Irodalmi Újság harminchárom évfolyamában (1957-1989) közölt több száz Méray-tanulmány, vezércikk, riport, könyvbírálat és glossza igen gazdag és hiteles ké­pet ad a magyarországi társadalmi, politikai és kulturális élet alakulásáról, a politikai emigráció belső viszonyairól, a világpolitikai helyzet szüntelen változásairól és termé­szetesen magának az írónak a személyes tapasztalatairól, felismeréseiről. Ebben a te­kintetben Méray Tibor publicisztikai írásainak válogatása olyan történelmi krónika, amely szüntelenül emlékeztet a mögöttünk lévő (és lassan feledésbe merülő) évtize­dek eseményeire, ugyanakkor mintegy számvetésre készteti a mai olvasót a maga múltjával, és fontos tanulságokkal szolgál azoknak az ifjú nemzedékeknek, amelyek számára mindaz, amiről az Irodalmi Újság szerkesztője és publicistája beszámolt, ma már csupán történelem. Méray írásai éppen azt sugallják, azt bizonyítják, hogy a mö­göttünk lévő évtizedek történetét: egyéni és közösségi küzdelmeinek krónikáját és ta­nulságait nem lehet figyelmen kívül hagyni a jelenben, mert így súlyos tévedések ál­dozataivá válhatunk. A közelmúlt krónikája mindenekelőtt az 1956 utáni magyarországi társadalom ala­kulását, belső konfliktusait és küzdelmeit kíséri nyomon. Időnként visszatekint a ko­rábbi történelmi eseményekre is, így Bukfenc mindent tud (1957. november 1.) című írá­sában az 1955 őszén rendezett kommunista „pártaktívára", amely a Rákosi-féle veze­tés ellen Memorandumot szerkesztő írók és más művészek megfélemlítését kívánta el­érni, illetve Csodatevők vagy egyszerű emberek (1961. október 23.) című cikkében, amely a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSzMP) létrehozására emlékeztet, midőn az új bal­oldali párt még a Nagy Imre körül gyülekező csoport (Donáth Ferenc, Losonczy Géza, Lukács György) képviseletében jött létre. A néhány nap múltán árulójukká vált Kádár János akkor még arról beszélt (és ezt Méray természetesen idézi), hogy „népünk di­csőséges felkelése lerázta a nép és ország nyakáról a Rákosi-uralmat, kivívta a nép szabadságát és az ország függetlenségét, amely nélkül nincs, nem lehet szocializmus." Méray publicisztikája mindvégig számon tartotta és dokumentálta az ötvenhatos Magyarországgal szemben elkövetett árulás következményeit. írások egész sorában mutatta be és elemezte a Kádár-rendszer politikáját, ennek önkényeskedéseit és meg­alkuvásait, s ennek nyomán nem egyszer mutatott rá arra, hogy annak a „reálpolitikának", amelynek keretében a nyugati kormányok először elfogadták, majd kifejezetten támogatták a kádárista kormányzatot, milyen siralmas következményei voltak, például abban, hogy 1956 emléke és öröksége mintegy a kollektív feledés áldo­zatává vált, és a létrehozott politikai kompromisszumok valójában sohasem késztet­ték komolyabb engedményekre a budapesti rezsimet. Természetesen voltak ilyen en­gedmények, így a politikai foglyokat szabadlábra helyező 1960-as és 1963-as amneszti­ák, ezekről Méray Tibor, például Amnesztia Magyarországon (1963. április 1.) vagy Nem teljes az amnesztia (1963. június 15.) című írásaiban meg is emlékezett, ugyanakkor rá­mutatott arra, hogy az amnesztiarendeletek nem voltak teljes körűek, és az ötvenha­tos forradalom egykori résztvevőit, főként az egyszerű munkásokat, többnyire meg­fosztották az emberhez méltó élet lehetőségétől. A magyarországi események elemző krónikája mindig a politikai folyamatok lénye­ges tulajdonságait világítja meg. A Magyarországi változások (1962. január 1-15.) című tanulmány például azokat a változásokat mutatja be, amelyek a XXII. szovjet párt­96

Next

/
Thumbnails
Contents