Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 6. szám - Legenda Kodolányi Jánosról (Összeállította: Albert Zsuzsa)

világot, amelyet ábrázol, és amely a korai novellák hangulatát meghatározza. A novellák nem naturalisták. Ezek a novellák költői novellák, a nyelvük tekintetében, humanista szelleműek, és, mondjuk, a tolsztoji realizmus értelmében realisták ezek a novellák. Amikor egy öreg paraszt meghal, és a halála előtt átéli az életet, mintegy fölülbírálja, az az Iván Iljics halála nyomdokát követi. A fiatal Kodolányi szerintem abban válik el elsősorban a kortársaitól, hogy nagyobb méretű, az egész életet átfogó, szinte már a novellán túlmutató, mondjuk még a regény terjedelméig nem eljutó nagy írásokban egy ilyen világot mutat be, tehát amely közelebb áll Tolsztojhoz, mint Zolához, csak jelképesen mondjuk ezeket a neveket, nyelvük pedig nem igaz, hogy annak a tájnak a leképezése, bár nyilván onnan táplálkozik, hanem költői, zengzetes nyelv, azt már mondtam, hogy abban is különbözik a regionalizmustól, hogy világirodalmi műveltségből táplálkozik. Nagyon jellegzetes, hogy nem a magyar irodalom hagyományaiból elsősorban, bár ő Móriczra mindig hivatkozik és ennek meg is van az oka, de sokkal fontosabb Dosztojevszkij, Tolsztoj, meg Turgenyev hatása.- Kalász Márton: - Nem szabad elfelejteni, hogy az ormánsági tájnyelv nagyon költői nyelv volt. Hihetetlenül költői nyelv. Én, aki még hallottam az azóta nyilvánvalóan ugyancsak megromlott ormánsági tájnyelvet, el voltam bűvölve. Holott nem olyan messze születtem onnan, jó, a származásom másképp indított el engem. De abban az egész kíméletlenségben, én se tartom naturalistának mindezt, abban az egész kegyetlen világban közben - nagyon furcsa ezt talán még így megfogalmazni is - nagyon sok köl- tőiség volt. Irgalmatlan költőiség, és fordított, nagy ihletettség. Egyébként, amikor elárasztotta a latin-amerikai irodalom Európát, akkor nekem mindig Kodolányi János jutott eszembe.

Amit Tolsztojról meg Dosztojevszkijről mondtál Miklós, azt mind én is így érzékeltem. Tehát nem a magyar irodalmat éreztem meg sokszor őbenne.

De amikor a latin-amerikai írók jutottak eszembe, sokat gondolkodtam, hogy bár diákkoromban hihetetlenül élveztem a történelmi regényeit, a magyar középkort, de kicsit mindig sajnálkoztam azon, hogy mintha túl hamar maradt volna abba ennek az ormánsági világnak az elemzése és feldolgozása.- ifj. Kodolányi János: - 1935-ben költöztünk Budapestre, pasaréti lakásunkba, ugyanaz évben, egy nyári napon, vasárnap délután, apám elé álltam, és mondtam neki, hogy én megpróbálom megkeresni a nagyapámat. Jól van, mondta, indulj el, és próbáld meg. Hozzáteszem közbevetőleg, hogy addig sem nevelt bennünket a nagyapánk ellen. Elmentünk az első címre, amiről tudtuk, hogy a nagyapámnak Budapestre költözésekor a lakáscíme volt. Ez a Maros utcában volt, néztük a névtáblát, nem láttuk, elmentünk a házmesterhez, azt mondja, hát igen, ekkor meg ekkor elköltözött, ellenben, a Krisztina körút 8-10 számú bérházban található meg. Elmentünk.

Azért beszélek többes számban, mert a húgom is velem volt. Meg is találtuk, fölmentünk a harmadik emeletre, ahol lakott, becsöngettünk, és bemutatkoztunk. Nagyapám örömmel fogadott bennünket, mindjárt megvendégelt a nagynéném, valameddig beszélgettünk, s attól fogva mi a nagyapámmal jó viszonyban voltunk. Mert elkerültem azokat a kérdéseket, amelyekkel nem volt tanácsos beszélgetésben foglalkozni. Ezek a vasárnap délutánok azért az emlékezetem szerint kellemesen, jóízűen teltek el, bizonyosan szegényebb lettem volna, ha ez az életemben nem következik be.- Albert Zsuzsa: - Kodolányi János legújabban megjelent könyvét az Esti beszélgetést Püski Sándor adta ki. Ez egy régebbi tanulmánykötet felújítása. A Baranyai utazás nála jelent meg a Magyar Elet Kiadónál.- Püski Sándor: - A harmincas évek első felében ismertem meg én is a többi akkori fiatallal együtt Kodolányi János írásait, elsősorban az ormánsági, a baranyai egykéről írt cikkeit, és később a Finnországról írt írásaiból ismerhettem úgyszintén. A Suomi titka cí80