Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 5. szám - Fehér Zoltán: „Tenger közepén pacsirtafészek” (Archaikus magyar elemek Bátya kétnyelvű folklórjában)

néprajzosok is végezzenek a bulgáriai „törökök" között kutatásokat. A Balkánról Magyaror­szágra felhúzódó katolikus délszlávok körében is gyanítható valamiféle „keleti" hatás, s en­nek a hatásnak egy része még a balkáni „őshazában" érhette őket. A Szent István-ország- ban ez a hatás a többségi magyarság következtében még csak fokozódott, miként azt Bátya példája is bizonyítja. A Boszniában, Dalmáciában, Szlovéniában, Horvátországban megért magyar hatások közül jelentős volt a törökkori kényszer-migráció. „A török világ szinte le­tépte a magyarságot földjéről, írta Princz Gyula. Nagy tömegeit a Balkánra hajtotta, ezzel a Balkán népeibe beolvasztotta. Ennek az embertömegnek a mértékét, a török időkben évi tízezer főre becsülik." A felköltöző katolikus délszlávokat azonban régebben is érhette „keleti" hatás. Tudjuk, hogy a pentatónia zenei anyanyelvűnk alaphangneme. A magyarság ezt vándorlása során egy török fajtájú néptől vette át. E hangsor a muraközi szlovénok, a somogyi horvátok és a Kalocsa környéki rácok zenei anyanyelvének is alapja. Ezt a hangsort, a hozzá való vonzó­dást az említett népcsoportok nem a mai hazájukban vették át tőlünk, hanem balkáni szü­lőföldjükről hozták magukkal. Éppen úgy, mint azokat a keleti néphit-elemeket, amelyek­ről az előzőekben szóltam. Bátyán például ismernek egy szép ereszkedő dallamvonalú pen- taton dallamot, amelynek szövege a Szarajevó melletti folyó túlpartján legelésző szarvasról szól. A dallam egyébként régi stílusú pentaton volta ellenére a magyar népzenétől idegen. Bartók a román népzenében előforduló pentaton dallamokkal kapcsolatban tette föl a kér­dést: „Honnan került..., hogyan hatalmasodott el annyira a magyar, vagy mondjuk »északi török-tatár« pentaton stílus? Vajon csak a magyarok révén? Vagy valamilyen más nép ré­vén? Vagy talán éppenséggel több felől jövő közös hatással volna itt dolgunk?" A mi ese­tünkben - szerintem - egy hajdani elszlávosodott, magyarral rokon onogur nép lehetett a forrás, amelyik már beszélt anyanyelvét feladta, de zenei anyanyelvét és ősi lelkének né­hány formátumát még megőrizte. A hajdani onogur nép egy töredéke ugyanis 670 körül Kovrát onogur kán ötödik fiának vezetésével épp Dalmáciában telepedett le. Az ő népzené­jük épp úgy pentaton lehetett, miként a Vardar folyó vidékére letelepült, Anonymus által Csabamagyarának, a XI-XII. századi bizánci forrásokban vardarióta türköknek nevezett népé. Bátya (és a közeli Dusnok) népének antropológiai adatai is furcsa meglepetéssel szolgál­nak. A sok délszláv eredetű családnév és a történeti adatok 17-18. századi délszláv beköltö­zésről tanúskodnak. Ennek következtében a dinári típusnak kellene meghatározónak len­nie a lakosság körében. Annak ellenére, hogy Bátyán és Dusnokon a dinári rassz aránya magasabb, mint a Kalocsa környéki átlag, azonos a színmagyar Homokmégyen és Ordason mért átlaggal. Henkey Gyula antropológiai mérései alapján kijelenti, hogy Bátyán és Dusnokon, valamint a szlovák jellegű Miskén „a törökös magyarokkal kapcsolatba hozható típusok közül a turanid áll az első helyen, az előázsiai (armenid) gyakorisága mindhárom helyen jelentős." Ha már írásom elején a bátyai folklórban véltem megtalálni azt a „kapu"-t, amelyről a Ka­levalára nyílik kilátás, álljunk meg kis időre a valóságos régifajta bátyai kapunál. Mit látunk onnan? Azaz valóságos már nincs is, hiszen az utolsót tavaly tüzelte el egy régi ház jöve­vény gazdája, így ez is fogalommá, „bibliográfiai adattá" vált. Azért még megkísérelhetjük innen is a vizsgálódást, talán nem is eredménytelenül. A Kalevala Csodamalom vagy Szampó című epizódjában ugyanis megteremtődik „a vi­rágtetős fenyőfa", amelynek „Tetején a hold tündököl, / Ágain álldogál a Göncöl". Erre kell feljutnia Vejnemöjnennek, miként a mi égigérő fát megmászó mesebeli kiskanászunknak, hogy elnyerje - no, nem a királylányt - hanem „Észak szép leányát", akinek „Hold fénylik a homlokáról, / Melléről a nap világol, / Válláról a Göncölcsillag, / Hátáról hetevény csillog." A magyar néphitben is megtalálható, uráli eredetű világfáról van itt szó. A református teme­tőink bizonyos fejfáihoz hasonló magyar antropomorf kapufélfák a világfa földi másai vol­tak. Rendszerint három állott belőlük a telek határán, mágikusan őrizve azt, miként három 88

Next

/
Thumbnails
Contents