Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 5. szám - Pünkösti Árpád: Rákosi mentében (Az 1956-os lemondás legendái és a valóság)

Ilyen sem volt még: az 1956. július 18-án kezdődő központi vezetőségi ülésen az „első napirendi pont előadója" - utoljára - Rákosi Mátyás. Besegít Hegedűs András. Az elnöklő Apró Antal régi barátként üdvözli a tapssal köszöntött Mikojant. RM felolvasta felmentését kérő levelét és kiegészítést is fűzött hozzá: „Ami egészségi állapotomat illeti, két év óta hipertóniában szenvedek, vérnyomásom emelkedik, és néhány nappal ezelőtt az orvosok a Politikai Bizottsághoz jelentést küldtek, amelyből egy mondatot idézek: »Rákosi elvtárs jelen egészségi állapotát semmiképpen sem tartjuk megfelelőnek, s ezért a legsürgősebb beavatkozást kérjük állapota romlásának feltétlen megakadályozása céljából.«'' Azt mondta, betegsége kezd kihatni a munkájára, ami „ilyen fontos munkakörben csak károkat okozhat a pártnak". A személyi kultusz és a szocialista törvényesség „terén" elkövetett hibákat a KV 1953 júniusi ülésén, majd többször is elismerte, a nyilvánosság előtt is önkritikát gyakorolt. A XX. kongresszus, és Hruscsov beszámolója után világossá vált, hogy a „hibák súlya és kihatása" nagyobb, mint hitte. Ha a rehabilitáció vontatottan, megszakításokkal haladt, és „a személyi kultusz felszámolása terén" visszaesés állott be, azért ő, a párt első titkára felelős. Kész. Ezután Rákosi Mátyás, gyakorlatilag már mint a Központi Vezetőség egyszerű tagja, lemasírozott az emelvényről a „szocialista építés jobb jövőbe vivő útján" egészen az ülésterem egyik hátsó soráig.

Hegedűs András megállapította, hogy Rákosi hibái nem feledtethetik „történelmi érdemeit". Felmentésére „betegsége, részben idős kora" miatt van szükség, s ne feledjék: maga kérte ezt! A PB nevében Gerő Ernőt javasolta első titkárnak. KV-tagnak, PB-tagnak ajánlotta Rákosi rabjait: Kádárt és Marosánt is. Apró azonnal szavaztatni akart, de ez a nyáj erre már nem volt hajlandó. Kossá István kifogásolta Rákosi zavart keltő felmentését, de a türelmetlen, agresszív Gerő jelölését is. Harustyák József kérte, hogy Rákosi maradjon „a helyén", és csak annyit dolgozzon, amennyit bír. Gerő előző kérésére felszólalt Mikojan is. Közölte, megbízatásának megfelelően tájékoztatja a szovjet pártvezetést, hogy a magyar pártban mi a helyzet. Bár szerinte „tűrhetetlen az állapot", mégis megérti a Rákosit övező tiszteletet. Még inkább „jogos ez a tisztelet", mivel önként lemondott. Bár a pártban a lemondás „nem normális", ez az eset „igazi kommunista cselekedet", mert erősíti a pártot. Bármekkora is Rákosi iránt a bizalom, a tények előtt nem lehet szemet hunyni: „néhány év óta valóságos lázban áll a párt... Itt gyökerében kell gyógyítani". Mikojan tanúja volt, „hogyan hatott ezekre a kérdésekre" Sztálin. Bár Rákosi a legjobb akarattal vezetett, de a tények „sokszor igen kellemetlenek voltak". „Nem kötelező, hogy ha egy Rákosi elmegy, mindjárt egy másik Rákosi jöjjön a helyébe" - mondta. Neki sincs ínyére Gerő jelleme, de a pártvezetés egységét ilyen „személyi természetű hiányosságok" nem akadályozhatják. Nagy Imréről azt mondta, hogy meg kellett volna tartani és kézben tartani. Farkas Mihályt „fel is lehetne nyársalni", ha ez lenne a párt érdeke. Ha bíróság elé állítanák, megrendülne a bizalom a pártban. Tehát csitt. Évtized múltán RM azt állította, hogy Mikojánt a vele rokonszenvező levelek özöne késztette szólásra, meg az, hogy KV-tagok többsége „gondterhesen" fogadta a hírt. (Mikojan szerint harminc hangadó KV-taggal beszélgettek az ülés előtt, és valamennyien egyetértettek Rákosi felmentésével.)

5.9