Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 4. szám - Borbándi Gyula: „Túl friss seb a nemzeten” (Németh László és az Új Látóhatár)

méltatlanul elfeledettel szemben, s nektek is jó például szolgálhat, hogy kivételes kritikai páholyotokból mint lehet vitatott alakokba öltözött hazai problémákkal foglalkozni." Az Új Látóhatár 1968-ban közölte Gömöri György „Húsz János alakja az újabb magyar irodalomban" című tanulmányát, amelyben bemutatta, hogyan jelenik meg előttünk a cseh hitújító egyfelől Németh László drámájában, másfelől a Háy Gyula által írt „Isten, császár, paraszt"-ban. 1969-ben Zsigmond Endre a „Kiadatlan tanulmányok" kötettel foglalkozott, és hír jelent meg az Iszony japán kiadásáról is.

1970 elején már komolyan latolgatni kezdtük, hogyan ünnepelhetné meg folyóiratunk méltó módon az író egy év múlva esedékes hetvenedik születésnapját. Ez 1971 tavaszán volt. Abban állapodtunk meg, hogy ugyanúgy különszámot adunk ki, mint 1955-ben a nyolcvan éves Jászi Oszkár és 1962-ben a hatvan éves Illyés Gyula tiszteletére. Az első megkeresett szerző Gombos Gyula volt, aki felkérésemre azonnal igennel válaszolt, bejelentve, hogy a minőség ügyét fogja tárgyalni, mert - miként közölte - „a minőség mint tudatos igény és program különbözteti őt meg (mármint Némethet) reformer és forradalmár társaitól." Úgy terveztük, hogy a nyugati magyar írók közül mindenkit felkérünk a tisztelgésben való részvételre, aki Németh Lászlót személyesen ismeri, vele foglalkozik vagy olvasóként hívei közé tartozik. Arra is törekedtünk, hogy lehetőleg minden korosztály képviselve legyen. Ennek megszervezése az én feladatom lett.

Az író születésnapja, vagyis április 18-a dátummal ellátott 1971/2. szám nyomdai munkálatait Molnár József úgy időzítette, hogy addigra ne csak elkészüljön a folyóirat, de ott is lehessen a születésnapon az író házában. Az ünnepeknek Marx József által 1970 februárjában Marosvásárhelyen készített arcképével indított kü- lönszám első közleménye „Collage" címmel Szabó Zoltán írása volt. Cs. Szabó László „A mintadiák" címmel méltatta írói munkásságát és magatartását. Minél nagyobb egy író - állapította meg terjedelmes esszéje végén -, annál ádázabbul gyötrik képzelt mulasztásai. Pedig egyetlen pályán sincs megbánni való, úgy alakul, ahogy rendeltetett. Az övé egy áhított magyar Civitas Dei árnyékában prófétai sóvárgás a világcivilizációért, amelyben, mint valami új Esaiás látomásában, a próbára tett és megtisztult kis népek szelíd értelmükkel megzabolázzák a történelmet, hogy ne legyen többé egykedvű malom: a Végzet csonttörő, csontőrlő gépezete. Lehet-e ok panaszra, hiányérzetre, ha ilyen látomásban olvadnak össze egy hatalmas életmű ellentmondó elemei? ... Hogy a század egyik lángelméje, abban még ellenfelei sem mertek kételkedni. Több, mint húsz esztendeje élek nyugaton; egyik legszebb napom volt, amikor a Nyugat védőbástyájában, Bécsben kitüntették a Herder-díjjal." Kortársként szerepelt a különszámban meghitt barátja, Kerényi Károly is: neki ajánlva „ami e sorok mögött van: humanista filozófiámat", azt a tanulmányt, amelyet „Pirckheimer és a humanizmus" címmel a XVI. századi nagy nürnbergi humanistáról, Wilibald Pirckheimerről írt. Peéry Rezső a nevelőről értekezett, kijelentve, hogy „Németh László alighanem az a magyar író ebben a században, aki a legtöbbet gondolkodott, a legmagvasabban írt a tanulás módszereiről, a nevelői és tanítói munkáról, s aki az író szemszögéből ítélve rehabilitálta a tanári hivatást, rámutatván annak igen jelentős - olykor döntő - szerepére a nemzet közgondolkodásának kialakításában." A középnemzedékből Gom89