Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 3. szám - TÖBB SZEM / PONT - Onagy Zoltán: Ezüstpuska és farlövés

Visszavonulás közben megszületik tehát a még nagyobb mesterségbeli bravúr, ami a szerepléshez visszavisz. Egyelőre „csak" elmesélés, elhírlelés formájában. Mosolygunk: az író (és olvasója) már tudja, amit a kötéltáncos talán még nem sejt. A gondolatnak, amelyen egyenesen lehet járni, csak időlegesen csend a neve.

Hosszabb távon: újrakezdés.

Jegyzetek

1 Zelei Miklós: A kettézárt falu Bp. 2000 Ister

2 Zelei Miklós: Itt állunk egy szál megmaradásban. Délmagyarország, Szeged 2000

3 Említést kell tennünk a könyv fotóanyagáról - bár részletes elemzése meghaladja ennek a dolgozatnak a kereteit. Adolf Buitenhuis fekete-fehér fotói a könyv sűrítő-kontrasztos látásmódját erősítik saját eszközeikkel. Egyet közülük hadd említsünk: idős asszony (sötét ruhában, kendőben) kerékpározik át egy vízzel borított sáros úton. A kép felső részében sötét tónusú fák - lent csillogó víztükör. Túlélésszimbólum.

Onagy Zoltán

Ez üstpuska és farlövés

Kilátás a völgybe

Zelei Miklós egyik legfőbb jellemzője a háromdimenziós képalkotás, bármennyire meglepő megállapítás egy az epika valamennyi ága-bogát művelő falukutató(?)-irodalmár vonatkozásában. Talán Zelei az első a kortárs irodalmárok közül, aki a két világháború közti klasszikus népi írók és a mai újságírás technikáit bevonva realista prózát ír tárca-álcaruhát rájuk húzva. Az elmúlt évtizedben már érzékelhető volt, olyanféle korszak közelít, amelyben külső és belső terek részletgazdag, nem feltétlenül egységes ornamentikája felzárkózik az a antgárd, a poszta ', és a neoa ' bravúrosan köldöknéző sziporkázása mellé.

Az olvasó hazaérkezik a klasszikus formátumok közé. A látható anyagok, az ismert burkolóelemek, az összetevők korábban tapasztalt hangulata egy valóságos, már az ősidőkben pontosan megtervezett térábrázolás képzetét keltik. Az ívek, a mögöttes felületek kialakítása és szerkezeti rendszere, az adatok háttérkapcsolása irigylésre méltóan könnyű kézzel történik. Zelei mestere a lírába ágyazott titkok tálalásának, legyen személyes ügy, netán az utódállamok magyar bundaváltása. Apróságaival, intim adalékaival, a magyarországi politikai folklórban mára rendes helyüket elfoglalt sztorijaival kimondottan érdekessé teszi a gyűjteményt a csábos forradalmi álmokból lassan kinövő kortárs számára.

Az apró belső részletek és méretek meglepően romantikusak és kiszámíthatatlanok. Néhol azt a kétségbeesetten nonkonform elképzelést tükrözik, hogy van választási lehetőségünk, kialakult személyiséggel a háttérben módunk lehet valóra váltani a sokáig lefojtott tulajdonosi vágyainkat (lett légyen a tárgy bármilyen természetű is). A következő kisanyagban éppen ezt a reményt szünteti meg irodalmi eszköztára észrevétlen alkalmazásával. Zelei, mintegy félszigetként nyúlik bele a tisztán irodalmi völgybe, építményét gótikus ablakok, reneszánsz kandallók, viktoriánus kori komódok, hattyúlábú székek és asztalok jellemzik. A látvány megkapó, és a vártnál könnyebb ráébredni, milyen közeli ez a morgó, elégedetlen, kielégületlen, mégis tündéri betétekkel operáló nagybácsi(néni)-stíl, amely - most látom - mennyire közel tud állni bizonyos kort megért emberhez. Magyarán, kell lenni vagy negyvennek. Felnőttként kiúszni a Kádár-éra puha diktatúrának nevezett utolsó tíz évéből, és felnőttként figyelni, ügyeskedni a piacgazdaság címszó alatt működő utolsó tíz esztendőben, hogy az ember ne riadjon vissza a mézbe mártott, ám meglehetősen rezignált és cinikus mentalitás láttán.

Egyszerű, nyitott, tágas és bölcs, mint maga a természet. Az első olvasat szerint funkciótannak látszó összegzésben - A kötéltáncosban - minden eredetileg meghökkentő trükk helyére talál, mint aho91