Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 3. szám - Ördögh Szilveszter: Ének, énekek (regényrészlet)

kedő keresztespókot, amint az abroszra huppan lágyan, s menekül tovább a ki- téglázott föld felé. Vergilius Andreas ellenben türelmetlenül, dörgedelmesen kérdezte: „Miért akarod te feleségül venni Ónozó Virágot?"

Fekete Illés széttárta a kezét, nem készült magyarázkodásra. „Fölösleges ezt firtatni, nincs közünk hozzá" - néhai Ambrosius gonddal rajzolta a rombuszokat a papírszalvétára, rekedt, mély hangja reszelte a csöndet. „Közünk van hozzá! - csattant indulatosan Vergilius Andreas. - Nekünk kell szégyenkeznünk miatta." „Számomra mindegy, essünk rajta túl, szomjas vagyok" - mondta néhai Gabriel, ingzsebéből kivette a cigarettás dobozt meg az öngyújtót, a kihúzott szálat ujjhegyével megnyomogatta - „ebben is van fináncláb" -, és miután két oldalán is végignyalta a cigarettát, rágyújtott. „Válaszolj: mért akarod feleségül venni Ónozó Virágot?" - kérdezte újra Andreas, már inkább csak gunyorosan. Fekete Illés ismét széttárta a kezét, aztán megszólalt: „Mert szeretem." „No hiszen!" - göcögött föl néhai Stephanus, nézett maga elé a tejszerűen homályos szemüvegén át. „Legalább szép nő?" - kérdezte az asztalvégről néhai Emericus, a faforgácsos, és fulladozva a markába köhögött. „Asszony" - vetette oda foghegyről, reszelős hangon néhai Ambrosius, és rajzolta szakadatlanul a félreérthető rombuszokat a papírszalvéta minden oldalára. „Az nem baj, az még jó is lehet! Legalább ki van már próbálva!" - nevetett fátyolosán néhai Emericus, a faforgácsos. „Kétszer is ki van próbálva. Még nekem is eldicsekedett. Mocskosán beszélt a férjeiről, rossz volt hallgatni - vette át a szót Vergilius Andreas, és mondta, mint a szentenciát. - Szép asszony. Szép, mint egy telivér kanca. Elcsöppen érte a férfiember nyála. De boszorkány és némber. Mocskosán beszélt a férjeiről. Én nem vagyok egy úrifiú, bőséggel tanultam zaftos szavakat abban az én drága, proli szülővilágomban, ki is mondom őket, ha úgy hozza a helyzet, mégha átlucskosodnak vagy beszűkülnek is tőlük a parfümös, hervatag méltóságák, de attól, ahogyan ez a gyönyörű nőstény beszélt a férjeiről, még én is majdnem elpirultam. Rólad is így fog majd beszélni. Bűnös asszony." „Szeretem és szeret" - mondta halkan Fekete Illés. „Most ezt gondolod, fiam, de én nem szólok bele - jegyezte meg nehézkesen, torkát köszörülve néhai Antonius -, a te dolgod, a te életed." „Ah, szerelem! Majd mesélek róla, de előbb iszom három cent örmény konyakot. Remélem, van ebben a lebujbán örmény konyak" - hadonászott teátrálisan néhai Emericus, a faforgácsos. „Van. Mikor jöttem, ellenőriztem a söntés mögötti polcot. Szerencsére vodka is van. Orosz is, lengyel is. Én lengyelt fogok inni. Különben valóban kívánatos asszony. Találó Andreas hasonlata: telivér kanca. Nem lehet se betörni, se megülni. Csak kívánni lehet" - néhai Ambrosius már csak vonalakat húzott egymás mellé a papírszalvétán, minden négyet áthúzva az ötödikkel. „Én azt tartom - kezdte csöndesen, fejét ingatva néhai Alexandras -, hogy meg kell bocsájtani. Mindenkinek. Hiszen mi magunk is bűnösök vagyunk. És nem ítélhetünk senki fölött. Majd az Úr ítélkezik, ha eljön a napja. És ki tudja, hátha megtér. A házasságtörő asszony is megtért, a tékozló fiú is, még az egyik lator is. A szeretet mindennél fontosabb, higgyétek el." „Ez a nő nem fog megtérni. Ha megtérne, már nem ő lenne" - szögezte le Vergilius Andreas, és kivett egy szálat Franciscus feléje nyújtott ezüst cigarettatárcájából. Franciscus is a fogai közé fogott egy szálat, ide- oda mozgatta a szájával, közben kezébe vette a gyufaskatulyát, a diófát és a vad27