Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 3. szám - Ördögh Szilveszter: Ének, énekek (regényrészlet)
Ordögh Szilveszter Ének, énekek Fekete Illés álmot látott. Azt az üzenetet kapta, hogy csütörtökön este hat órakor jelenjen meg a Tóth vendéglő kerthelyiségében, mert legénybúcsúja lesz. Az üzenet szikratávírón érkezett, akár valami káprázatos jelenés: félúton a tündökletesen vibráló csillagmező és a lámpavilággal pislákoló, sötétben szuszogó föld között üstökösszikrák futottak morzejelek ritmusára a rivaldás égbolton, mint egy láthatatlan repülővel húzott foszforeszkáló selyemszalag, rajta a félreérthetetlen üzenettel. Csütörtök, este, hat óra, Tóth vendéglő kerthelyisége, legénybúcsú. Fekete Illés a megadott időben ott állt a vendéglő előtt a bágyadozó hársfa álmatag árnyékában. A hőség még mindig tikkasztó volt. A közeli állomásépület felé nézett, amely mintha visszafordított délibábként lebegett volna az aláhanyatló nap párás sugarában. Az állomás főbejáratánál kétkerekű kordé várakozott, kettős rúdja között kopott, sovány szamár. Füleit néha legyezve megbillegtette, mellső lábait emelgette és apró patájával toppantott, hogy elijessze a körötte szemte- lenkedő böglyöket, s végtelen türelemmel, bánatos egykedvűséggel bámult maga elé a poros aszfaltra. Fekete Illés fölment a három lépcsőn, a vendéglő ajtaja nyitva volt, belépett. A teremben méla csönd: a söntés mögött kopasz, kövérkés ember állt kackiás huszárbajusszal, könyékig fölgyűrt ujjú fehér ingben, kék kötényben, az asztalok- székek magukra hagyatottan árválkodtak, hátul a fal mellett kis dobogón a cimbalom szőtt abrosszal letakarva, a sarokba támasztott nagybőgő szürke klott- zsákban, akár egy formátlan, fölpuffadt múmia, a füstös, hengerelt-mintás falon, átellenben az agyonmosott, tulipános függönyöktől takart ablakokkal, barnára mázolt fakeretben hatalmas, három osztatú, kormos derengésű festmény - balról halászok húzzák a halaktól duzzadó hálót, középen halászok főzik a halászlét bográcsban, jobbról tűzrőlpattant menyecskék libegő járással, lebegő szoknyában, hímzett pruszlikban terítenek egy kecskelábú asztalt, rajta üvegkancsókbán alvadtvér-vörös bor, szegetlen, púpos, kerek kenyér. A söntés mögötti jóember köszönt, s mindjárt mondta: „már várják kint", és az udvar felé vezető nyitott ajtóra bökött hüvelykujjával. A terem és a kerthelyiség közötti rövid folyosóról nyílt a konyha és a pincelejárat. Fekete Illés bepillantott a konyhába: nem látott senkit, a katlanszerű tűzhelyeken ormótlan lábasok, fazekak, tepsik terpeszkedtek a zsír- és főzelékszagú csöndben, a falakra akasztva feRegényrészlet 24
