Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 3. szám - Podmaniczky Szilárd: Két kézzel búcsúzik a leopárd (regényrészlet)
megölik és elpusztítják, majd saját szellemük szellemképeit építik a város falaiba, erre alkalmas, tehetetlen emberanyagába, s elüldözik mindazokat, akik szellemükkel nem törekedtek hatalomra, akik csak szellemük tükrét keresték a városban, s ha egykor megtalálták, a szellemgyilkosság után lassan már levegőt sem kapnak, nem értik, mi történt, pedig csak a hatalmi szervezetek gyilkolták le a város szellemét, és úgy általában a legtöbb városban ezt teszik, szellemgyilkosok és városszellemgyilkosok, mert fölfogni ésszel nem bírják, hogy az emberiségnek ugyan csekély hányada, de szellemi lény, már vagy még, de inkább már csak néhány ilyen ember él, talán pár száz, vagy pár százezer, vagy legfeljebb pár millió, mindenesetre kevés, hogy is lehetne ezt megszámolni, írta Kremkus, kevés, és ez a lényeg, az ember szelleme folytonosan üldözött, anyagilag is kifizetődő gyilkolási alapanyag, az ember szellemének visszaszorítása, kordában tartása és irányított felhasználása, majd kivégzése a legmérhetetlenebb tendencia, amit valaha a föld a hátán hordott és kénytelenül elviselt, az emberi szellem független mindenféle vallástól, mindenféle tudománytól, mindenféle politikától, mindenféle társadalomtól, független az istenvilág mechanikájától, a sátánvilág mechanikától, független mindattól, amely miatt az ember nem önmagában áll, és minden olyan emberi szellem, amely ezekkel csak részben is összefüggésbe kerül, megöli az emberi szellemet, mert azonnal eltorzítja, az emberi szellem végtelen sok iránya közül azonnal jelentősebbé teszi valamelyiket, fölborul az egyensúly és elpusztul, vagy pusztulásban éli le életét, az emberi szellem elpusztításának és eltorzításának legkézzelfoghatóbb eredménye a halállal, a halálfélelemmel való örökös küszködés, és az ember, ha művész ember, ha nem, azt hiszi, hogy a halálfélelemmel való küszködés és az élettel való szenvedés a lét értelme és alapja, a szenvedés megtapasztalása vagy túlélése a szellem és az ihlet generátora, pedig nem, pedig erről szól az egész világ kultúrája, amely lényegében alkotásnak bemutatott hazugságsorozat, döbbenetes vakság bárki részéről, aki az emberi szellemet ma a művészetből vagy kultúrából akarná megtapasztalni, az csupán egy parányi, de az emberi szellemet agyondeformáló esztétikai hittételbe fojtja magát és minden érzékét, s azt hiszi, a szellem hajnala a szenvedés hajnala, azt hiszi, a szenvedéstől való megszabadulás minden, pedig téved, már-már helyrehozhatatlanul téved, mert az csak parányi kezdet, a szenvedés elhagyása csak az ember szellemének, és abban világoptikájának porszemnyi, baktériumnyi részének élesbeállítása, és más semmi. Kremkus becsukta az utazási magazint, hasára ejtette, majd lassan ismét fölemelte, és az utolsó oldalt, a hátoldalt beborító színes képet pásztázta tekintetével. Újra föllapozta a magazint, de egyetlen utalást se talált arra, hogy a hátsó borító képe melyik utazási ajánlat csalogatója. Mert szó, ami szó, ez a kép kiváltképp csalogatta Kremkust, az egész magazinból egyedül ez a kép csalogatta, amelyről azonnal megállapíthatta, hogy a földön állva fényképezett, nem használt torzító optikát, ott állt a fotós a szurdokon átvezető szerpentinút szélén, gépét kilencven fokkal elfordítva állóképet exponált, amelynek aljából vékonyodva szaladt előre a szerpentin útszalagja, rajta két távolodó kerékpáros, az út bal oldalán kőkorlát, s közvetlenül a kőkorlát mellett magasodó meredély sziklás oldalával az ég felé tört, jobbról egy kisebb és kevésbé meredek meredély emelkedett, amelybe apró növények százai kapaszkodtak, a két meredély között, az útszalag és a kerékpárosok 8
