Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 12. szám - Tódor János: Varsótól Vukovárig (Egy szemtanú feljegyzései)

Este a Vencel téren, mit sem törődve a kellemetlenül szitáló havas esővel, háromszázezres tömeg ünnepli az egyik ház erkélyéről szónokló Dubceket. A beszéd végén a nép nem mozdul, mintha csak arra várna, hogy történjék már valami. A boltok, éttermek és az aluljárók kirakataiban elhelyezett tévékészülékeken százak és százak nézik a tüntetésekről készített videó-összeállításokat. Mintha csak ezzel is a forradalmi hangulatot akarnák tartósítani.

Másnap egy, a térhez közeli sörözőben knédlizünk, amikor az utcáról óriási üdvrivalgás hallunk. Jakes kaput! Jakes konyec! - magyarázza füli érő szájjal a pincér. Nem, nem halt meg, javítja ki a pincért felénk fordulva angolul egy vendég, csak végre lemondott.

Olyan népünnepélyt, ami a Vencel téren veszi kezdetét, még életünkben nem láttunk. A Laterna Magica épületében lévő étterem teraszáról a lakodalmat odahagyó násznép csasz- tuskákat kiabálva lelkesíti a téren hömpölygő népet. A Vencel téren alkalmi rezesbanda húzza a talpalávalót, az emberek egymásba kapaszkodva önfeledten éneklik a „Sej-haj Rozit". Pezsgősdugókkal lövik az égre a prágaiak a szabadság díszsortüzét. Bennünket is beszippant a tömeg, mi sem ússzuk meg polkázás nélkül, de egyáltalában nem bánjuk.

Reggel már falragaszok adják tudtul, hogy a CSKP elnökségének lemondása csupán manőver, kozmetikázás. Magáért beszél a Jakest és az új pártvezért, Urbaneket egyazon kártya figuráiként ábrázoló montázs.

Prága népe mindenekelőtt Stepant, a városi párttitkárt tenné lapátra, hiszen ő volt elsősorban a felelős a brutális rendőri beavatkozásért. Ám ő egyelőre a posztján marad. (Hazaérkezésünk után tudtuk meg, hogy neki is mennie kellett.)

Délután két órára hirdeti a Polgári Fórum az eddigi legnagyobb szabású tömeggyűlést. Fölösleges lenne megkérdezni bárkitől, hol is van a Letna hegyi felvonulási tér, a demonstráció helyszíne, hiszen a város apraja-nagyja oda tart. Ismét Dubcek, majd az író, Vaclav Havel beszél. A sűrű hóesésben közel 750 ezer cseh tesz hitet a valódi változások mellett, s kulcsait rázva „üzeni", hogy ennek a rendszernek végképp csöngettek.

Foglyok voltunk Brassóban

(Brassó, Bukarest,1989. december 26-30.)

A Vöröskereszt matricájával legalizált Volkswagen kisbusszal ködös szürkületben érkezünk Kolozsvárra. Barátnőmmel, Györgyivel két fehérvári barátunk, Sanyi és Laci segélyszállító expedíciójához csatlakoztunk, hogy saját szemünkkel is megtapasztaljuk a román forradalmat, amit szinte egyenesben közvetített a televízió. A főtér különböző pontjain, apró fenyőfák alatt gyertyák égnek azokért, akik az elmúlt csütörtökön itt vesztették az életüket. Alkalmi kísérőnk, Nagy bácsi szerint a katonák lőttek a tömegre, a magyar nyelvű helyi lapban viszont Cornea asszony azt nyilatkozta, hogy katonaruhába bújt „szekusok"(a Securitate, a romája titkosszolgálat tagjai) tüzeltek. Ma temetik a diákokat, mutat az erdélyi öregúr egy mellettünk elhúzó fekete lepellel letakart nyitott platójú teherautóra.

Tordán barátunk, Kovács Miki azt mondja, hogy tegnap valamennyi gyár és hivatal dolgozója a főtérre vonult, a forradalom mellett tüntetni. Miki szerint rettentő a szervezetlenség. Nem tudni, hogy ki kire lő, ki kivel van. Náluk a gyárban boldog boldogtalan fegyverhez jutott. Kovbojkodás folyt, ha valaki a gyár felé közeledett, és a felszólításra nem állt meg, egyből rálőttek. Erre aztán a katonák is tűz alá vették a lövések helyszínét. Miki bátyja, Gyuri azt tapasztalta, hogy nemzetőrnek magyarokat csak elvétve vesznek föl, sőt az elején a románok közül is csak a párttagok jöttek számításba. Hajnalig nézzük a tévét Gyuriék kislánya és kisfia társaságában; órákon át, az „érdekesebb" részeket többször is lassítva, mutatják a Ceausescu-pár statáriális perét.

85