Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 12. szám - Csány Endre: A tékozló fiú a nagyvárosban (Gondolatok a tékozló fiú motívumról Rilke és Pilinszky műveiben)
így létértelmezésükben egyaránt kiemelkedő szerepet kap ez a történet. Szembeötlő egy lényeges különbség: míg Rilkénél a hangsúly a távozáson, a szakításon van, Pilinszky té- kozlója már honvágyat érez. Kapcsolatuk a nagyvároshoz (Párizs, New York) szintén többrétű. Mindketten meglátják benne a lét modelljét és médiumát, a lüktetésének vonzását és taszítását. A nagyváros, mint egy nagy gép, amelynek alkatrészei egymást nem érzik, mégis megfelelően, azaz tervszerűen működik, energiáját az éles ellentétek egymás mellettiségéből meríti. Mozgatja az embereket, az emberek pedig őt: a világ tehát mozgásban van, „él". Itt mindent intenzíven nf-él az ember. Az utcán a szemünk láttára - mint Malte is tapasztalja - hirtelen összeesnek emberek és meghalnak; asszonyok tűnnek elénk, akik új életet hordanak magukban; kirakatok, mentőautók; váratlan helyzetek részvevőjévé válunk; zajokat hallunk, mindenféle szagokat érzünk... Élet és halál oly hétköznapi közelségben állnak egymás mellett, mint két idegen a villamos-vasúton, akiknek sejtelmük sincs egymásról. Mindez: egy megváltozott világ valósága. Egy az ember által az élet számára berendezett világé. Párizs - egy történelmi nagyváros, egy világváros, a 29. század fővárosa, az élet városa. Malte átlátja ennek az életnek a látszatszerűségét, a történelmi homlokzat mögött az omla- dékos belsőt. El akarja hagyni ezt a házat. Elhatározása kitörési kísérlet az életre kövült foglalatból, merénylet a meghamisított világ ellen. Utópisztikus célja: szétvetni a biztonságot ígérő, de alapjában véve már nem létező épület falait, hogy - ha hajléktalanul is, félelmektől körülvéve - a szabadba, a végtelenbe jusson. Szabadulni akar a kötöttségektől. Ha kell, akár a saját nevétől is. „Senkit se kérj, hogy beszéljen rólad, még megvetőn sem. Ha pedig múlik az idő, s te látod, miként forog a neved az emberek között, azt se vedd komolyabban, mint bármi mást, amit szájukra vesznek. Gondolj arra, hogy már megromlott ez is, és vesd csak le szépen. Végy föl egy másikat, csak Isten szólíthasson az éjszakából. S jól rejtsd el mindenki elől."45 Malte felfogása szerint Istennek sincs neve. Ezért nem tudja őt megszólítani. Szeretetét a végtelen felé, egy irányt tartva árasztja. Hiszen Isten nem dolog, tárgy, hanem a szeretet iránya. A kapcsolat csak akkor jön létre köztük, ha a névtelen - „egyvalaki" - magányának éjszakájában szólítja őt. A regényben ez elmarad. A kérdés, a létezés problematikája nyitva marad, csakúgy, mint A tékozló fiú kivonulása c. versben: „Ez volna hát az új élet nyitánya?" (Kálnoky László ford.) Kérdőjelekkel, bizonyosság nélkül, magányosan és elhagyatva - de útra kel. New York, a modern élet modellje, történelem nélkül, a semmiből kimeredve áll az óceán partján. A múlt súlyos terhétől szabadon. És egyáltalán: mindenfajta kötöttségtől, konvenciótól. Ennek ellenére lakhatatlan: az élet a tükörbe költözött be. Semmi nem igazi itt, minden csak ügyes utánzat. Ebből a tükör-létből akar kitörni Pilinszky tékozlója, vissza a vágyott atyai házba. „Haza akartam, hazajutni végül, / ahogy megjött ő is a Bibliában." - olvassuk az Apokrif emlékezetes utalásában. Egyedül hagyva, lecsupaszítva, szavak nélkül indul - szemben a pusztulással. Hogy megérkezik-e, rejtve marad előttünk. A válasz - mint a Címerem c. versben is olvassuk - túlmutat létezésünk határain: „Nekünk magunknak muszáj végül is a présbe kényszerülnünk. Befejeznünk a mondatot." Irodalom Pilinszky János összegyűjtött versei. Szépirodalmi. Bp., 1987 Pilinszky: A mélypont ünnepélye I-II. Szépirodalmi. Bp., 1984 Rilke, Rainer Maria válogatott prózai művei. Európa. 1990 79
