Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 12. szám - Csány Endre: A tékozló fiú a nagyvárosban (Gondolatok a tékozló fiú motívumról Rilke és Pilinszky műveiben)
Csány Endre A tékozló fiú a nagyvárosban (Gondolatok a tékozló fiú-motívumról Rilke és Pilinszky műveiben) Rainer Maria Rilke - Pilinszky János: két költő, két huszadik századi közép-európai tékozló. Rilke működése a század első felére esik, Pilinszkyé a másodikra. Mindkettőjük életében és művében központi szerepet játszik az apai hagyomány érvényességét megkérdőjelező bibliai tékozló fiú története. Kettejük párhuzamba állításával megvizsgálhatjuk, hogy milyen tényezők motiválják korunkban a hagyományozás útjait - az apa-fiú viszonyt -, hogyan válik újra és újra fölbukkanó alapmotívummá, jelképes szereplővé a tékozló fiú a modern nagyvárosi életben két hasonló lelkialkatú, érzékenységű, idegrendszerű költő számára. Modern nagyváros a „technikai korszakban"? A modern nagyvárosok kialakulása a „technikai korszak" meghatározó állomása. Az ipari forradalom óta az egyre rohamosabban növekvő technikai fejlődés révén a városok - amelyek már eleve az áttekinthetetlenségig szervezettek - központtá, az élet organizátorává léptek elő. Hogy hogyan működik az élet, hogyan ver a szív, az a bennük összegyűlt roppant energiák szervezettségétől függ. „A szervezés - minden" - állítja Adrian Leverkühn Thomas Mann Doktor Faustusában - „nélküle semmi sem létezik." Noha a megállapítás nem közvetlenül a nagyvárosi életre vonatkozik, alapelve ez nemcsak a modern zenének (dodekafónia - ld. a regényben), hanem a modern életnek is. Technikailag megfogalmazva: ha egy gépet az elvárásnak és a körülményeknek megfelelően terveztek, akkor az alkotó részek adottságait és a befektetett energiát nagy hatásfokkal lehet hasznosítani. A huszadik század első évtizedeiben mind gyakrabban vetődik fel a nagyváros problematikája nemcsak regényekben és a naturalista költészet frontáttörése után a líra területén, hanem - épp a technikai fejlődésnek köszönhetően - a filmekben is ( Berlin. Egy nagyváros szimfóniája, Metropolis, Modern idők...). A fő kérdés: képes-e az ember élni egy olyan világban, amelyet ő maga alakított ki, épp azért, hogy az életkörülményeit megkönnyítse? Walter Benjamin a korszak szellemi áramlatait kutatván az igazi tapasztalatot szembeállítja egy olyan tapasztalattal, „amely a civilizált tömegek normalizált és denaturált létezésében csapódik le".1 Az előbbi nem „az ember társadalmi létezéséből" indul ki, sokkal inkább arra törekszik, hogy újra fölvegye a kapcsolatot a nem körülhatárolt természettel. Az utóbbit képviseli a pozitivizmus, amely a társadalmi struktúra réseit tudományos eszközökkel igyekszik betömni - a tények zárt ajtóinak nyitogatása révén. 68
