Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 11. szám - Horváth Márta: Kísérletek az esszéizmusról (Robert Musil esszéi)

Esszéizmus

Musilnak az esszé melletti elkötelezettsége mindezek alapján jól érthető: ahhoz, hogy a valóságnak a tudományok által hozzáférhetetlen, de a művészet eszközeivel sem meghatározható területe megközelíthetővé váljon, új útra van szükség. Az új forma, az esszé alkalmazási területe az „élet területe", a nem ratioid terület, de a misztika felé hajlók, a racionalitás tagadóinak elképzelésével ellentétben nem a puszta irracionalitás jellemzi. Jellemzője sokkal inkább a végleges válasz tagadása: „Az esszé nem ad totális megoldást, csak egy sor partikulárisát."33 Az „esszéisztikus gondolkodás" lényege a lezáratlanságban rejlik, az „állandó mozgásban",34 hogy így közelítse meg az el nem mondhatót, ami Lyotard mint Musil szerint „az egyetlen, ami az elkövetkező században élet és gondolkodás bevetésére érdemes."35

Jegyzetek

1 Robert Musil, Gesammelte Werke 8. Essays und Reden. Reinbek bei Hamburg, Rowohlt 1978,1024. o.

2 Lukács György, A lélek és a formák. Kísérletek. Budapest, Napvilág Kiadó 1997, 26-27. o.

3 Theodor W Adorno, Noten zur Literatur. 1. Frankfurt/M., Suhrkamp 1958, 9-49. o.

4 Neymeyr szerint Adorno nem teljesen jogosan kritizálja Lukácsot, hiszen Lukács nem vitatja el az esszétől az igazság megismerésének igényét. V.ö. Neymeyr, Barbara, „Utopie und Experiment. Zur Konzeption des Essays bei Musil und Adorno". In: Euphorion 2000/1. 79-113. o.

5 Adorno 1958,24-25. o.

6 Robert Musil, „Az esszéről". Ford. Bán Zoltán András, In: u.ő., Válogatott művei. Esszék. Pozsony, Kalligram 2000, 318-323, itt 318. o.

7 A valóság területeinek a nevét a ratio szóból képzi; az -id végződéssel a megismerés tárgyára utal, míg a racionális jelző a megismerőre vonatkozik. Vö. Robert Musil, „Vázlat a költői megismerésről". Ford. Hámori Ágnes, In: Musil 2000,63. o.

8 u. o.

9 V.ö. Luserke, Matthias, Wirklichkeit und Möglichkeit. Modaltheoretische Untersuchung zum Werk Robert Musils. Frankfurt am Main, Peter Lang 1987.

10 Az idézetet ebben az esetben saját fordításban adtam meg. Eredetiben a következőképpen hangzik: „die Struktur der Welt und nicht die seiner Anlagen dem Dichter seine Aufgabe zuweist" (kiemelés az eredetiben). Musil 1978,1029. o.

11 Musil 2000,65. o.

12 Vö. Stern, Guy, „Musil über seine Essays; Ein Bericht über eine unveröffentlichte Korrespondenz". In: Germanic Review 49.1974,60-83. o.

13 V.ö. Daigger, Anette, „Musils politische Haltung in seinen frühen Essays". In: Brokoph-Mauch (szerk): Robert Musil. Essayismus und Ironie. Tübingen, Francke 1992,75-89. o.

14 Robert Musil, „A német ember mint szimptóma". Ford. Bán Zoltán András In: Musil 2000,347-348. o.

15 A kontingencia jelentéselemét emeli ki az első fejezetből Honold és Fuder is, ők azonban egy a fejezetben megjelenő másik motívumra, a balesetre hivatkoznak. Egyúttal mindketten a fejezetnek az egészre vonatkozó monadologikussága mellett érvelnek. V.ö. Fuder, Alexander, Analogiedenken und anthropologische Differenz. (=Musil-Studien 10.) München, Wilhelm Fink Verlag 1979 és Honold, Alexander, Die Stadt und der Krieg: Raum- und Zeitkonstruktion in Robert Musils Roman „Der Mann ohne Eigenschaften“. München, Fink 1995.

16 Haslmayr az idézett fejezetet paradigmatikusnak tekinti az egész regényre nézve a linearitás, kauzális egymásutániság ironizálásának szempontjából. Haslmayr, Harald, Die Zeit ohne Eigenschaften. Geschichtsphilosophie und Modernebegriff im Werk Robert Musils. Wien-Köln-Weimar, Böhlau 1997.

17 Musil 2000,348. o.

18 Itt első sorban a következő tanulmányra támaszkodom: Ricoeur, Paul, „Az én és az elbeszélt azonosság". Ford. Jeney Éva, In: u.ő., Válogatott irodalomelméleti tanulmányok. Budapest, Osiris 1999,373-412. o.

19 Paul Ricoeur, Zeit und Erzählung III. Die erzählte Zeit. Ford. Andreas Knop, München, Wilhelm Fink 1991,396. o.

117