Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 11. szám - Horváth Márta: Kísérletek az esszéizmusról (Robert Musil esszéi)

Horváth Márta Kísérletek az esszéizmusról Robert Musil esszéi Az esszé védelmében Robert Musil egyik Franz Bleiről írt esszéjében azokkal a kritikákkal szemben veszi vé­delmébe az esszéírót, melyek szerint az egyrészt a tudomány melléktermékeiből, másrészt a költészet ragyogó lényegét megtagadva a közönséges racionalitásból táplálkozik.! Bár Musil nem utal erre, írása mégis lehetne reakció Lukács Györgynek német nyelven 1911- ben megjelent Die Seele und die Formen (A lélek és a formák) című kötetére. Lukács az esszét a Popper Leónak írt bevezető levélben ugyanis kialakulatlan formának nevezi, mely még nem bontakozott ki a tudománnyal, morállal és művészettel való primitív, differenciátlan közösségből.2 Nem csoda hát, ha Musilhoz hasonlóan érvel Adorno3 az esszé mint forma önállósága mellett, mikor Lukács György ezen kijelentésével vitatkozik. Mindketten úgy vélik ugyanis, hogy ez a vád abból a helytelen felfogásból ered, ami a művészetet az irraci­onalitás rezervátumaként fogja fel, a megismerést pedig a rendszerszerű tudománnyal azonosítja, és az ebbe az antitézisbe bele nem helyezhetőt elveti.4 Ok azonban az esszének a tudomány és a művészet között elfoglalt helyét a műfaj erényének tekintik, mert épp ez­által küszöbölhetők ki a nyugati kultúrára jellemző gondolkodás regresszív elemei. Az esszét védő írásokból jól látszik, hogy az esszé nem pusztán a közlés, sokkal inkább a gondolkodás bizonyos módjaként értelmezendő. Adorno abban látja az esszé mint forma köztes helyének funkcióját, hogy nem azonosulva sem a tudománnyal, sem a művészettel szembeni elvárásokkal, függetleníti magát a hatalmi diskurzusokra érvényes előírásoktól, s így a dogma erőszakosságára és a szellem szabadságára figyelmeztet. Az esszé tehát ép­pen azáltal közvetít ismeretet, amit a pozitivizmus elkötelezettjei a szemére vetettek: töre­dékességével és véletlenszerűségével a totalitás meglétének posztulátumát vitatja, és le­számol az igazság tradicionális ideájának gondolatával.3 Musil, éppúgy mint Adorno, az esszében látja azt a lehetőséget, hogy a kor uralkodó gondolkodásmódjának hiányosságait kiküszöbölje. Kritikája a gondolkodásnak két terüle­tére irányul, ahogy azt Az esszéről című esszétöredékében is megjegyzi: az etika és az eszté­tika területére.6 Hogy miért ezek állnak Musil gondolkodásának központjában, s hogy ho­gyan válik az esszé melletti állásfoglalás az életművet meghatározó programmá, az esszé­izmus programjává, tárgyalom a jelen tanulmányban Musil esszéi alapján. A világ szerkezete Az 1918-ban megjelent Vázlat a költői megismerésről című esszében Musil egy teljességre törekvő, ezért az esszéizmus fogalmának meghatározásához jó kiindulópontként szolgáló rendszert vázol fel. Első lépésként a valóság szerkezetét vizsgálja. Megállapítja, hogy a vi­lág jelenségei kétfélék: vagy a „ratioid" területhez tartoznak, vagy a „nem ratioidhoz"7 A 111

Next

/
Thumbnails
Contents