Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11. szám - Katona Imre: Búcsúszavak a Drávaszögről (Közreadja: Lábadi Károly)
ból, majd 1963 óta kandidátusi fokozattal is rendelkezett. Nyugdíjba vonulásáig a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Folklore Tanszékének volt a docense, ahol a Horvátországból érkezett hallgatókat mindenkor kitüntetett figyelemmel pártfogolta. Közben a fél világot bejárta: négy világrész harminc országába jutott el. Minden érdekelte, ami az emberrel kapcsolatos. Kutatási témái is változatosak, legfőképpen a népdal, a népballada, népmese, néphit, a népi vallás, továbbá a közéleti viccek műfaja érdekelte leginkább. Bibliográfiája félezer tételt tartalmaz, s közülük tucatnyi könyvre vonatkozik. Mindezeket úgy hozta létre, hogy szakmáját hobbinak tekintette. A népdal stilisztikája lett volna életének fő témája, azonban csak fejezetei készültek el az összefoglaló nagy szintézisnek, az életmű lezárásául szánt munkának. Egyetlen oka volt ennek: számára mindenkor fontosabbak voltak azok, akik segítséget, szakmai tanácsokat kértek tőle, fontosabbak voltunk mi, tanítványok, s ezért saját munkáját is Iwjlandó volt félretenni. A hadvezér filozófus, Marcus Aurelius jegyezte le elmélkedéseiben, hogy „Az emberek egymásért születtek. Vagy tanítsd, vagy tűrd hát őket." O nem választott, mindkettőt gyakorolta. Szerencsére még életében kézbe vehette a Bevezetés a néprajztudományba címmel megjelent kötetét, amely kárpótlást nyújthatott a nagy összefoglalásért, ugyanis efféle könyvet legalább fél évszázados tapasztalat, és ezen idő alatt megszerzett tudás birtokában írhat az ember. Életében volt dicséretben, elismerésében része, de több is juthatott volna neki, mert megérdemelte. Ennek kapcsán is a filozófus császár gondolatai jutnak eszembe, aki hasonló kérdésekről töprengett, és erre a végkövetkeztetésre jutott. „Milyen nevetséges az emberek magatartása! A velük egy időben élő kortársaktól sajnálják a dicséretet, de milyen nagyra tartják, ha az utódok dicsérik őket: az utódok, akiket nem láttak, és soha nem látnak! Ez majdnem olyan, mintha azon búsulnál, hogy az elődök nem zengtek rólad dicshimnuszt." Rövid, fájdalmas szenvedés után 2001. május 21-én zárult le az a gazdag alkotói pályája, mely sok-sok termést érlelt. Katona tanár úr számára váratlanul, mert élni és dolgozni nagyon szeretett. Bizonyos vagyok abban, hogy erre a váratlanságra is lenne elfogadható magyarázata. - Tudod, kérlek, én úgy gondolom... - kezdené. A mondat folytatását, az élet misztériumára adott válaszát azonban magával vitte. A rá emlékezőkre, az őt szeretőkre bízta, hogy tovább keressék rá a feleletet... A mellékelt kézirat Katona Imre videovallomásának lejegyzett változata. Közreadja: Lábadi Károly A szakemberek nem szívesen vállalkoznak két olyan kérdés megválaszolására, amelyek éppen a legjobban izgatják az érdeklődőket: mi lett volna, ha (valami) másként történik? (Ez az oly sokat emlegetett „történelmi ha".) És a másik: (valamivel kapcsolatban) milyen jövő várható? A felkért válaszadók a „történelmi ha" felvetését feleslegesnek, sőt komolytalannak tartják, a „jövőbe látástól" pedig azért (is) tartózkodnak, mert nem szeretnek tévedni. Alábbi eszmefuttatásunk éppúgy vállalja a jósolgatással járó kockázatot, mint a nagyobb fontosságú ügyekben a futurológusok. Mivel minden komolyabban vehető jóslatnak a múltból és az adott jelenből kell kiindulnia, Drávaszög várható jövőjét tekintve sem árt egy futó országos és helyi visszatekintés. Bár földrészünk középvonalában a Baltikumtól a Balkán-félsziget déli csücskéig szinte minden népnek nehezen volt elviselhető a történelme, a múltjukat, jelenüket és jövőjüket 104
