Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 11. szám - Kapuściński, Ryszard: Lapidárium IV. (4. rész – fordította Szenyán Erzsébet)

s így figyelemre sem méltó dolgokat tartalmaz. Ha azt mondjuk például, hogy a világ szegényekre és gazdagokra oszlik, akkor a helyett, hogy felébredne valakinek a lelkiismerete, ezt halljuk válaszként: - De hiszen ez köztudott dolog, magától értetődő banalitás, nincs ennél érdekesebb közölnivalód?

James Atlas a „The New Yorker"-ben (98.02.02.) arról ír, hogy az amerikai irodalmi életben egyre nő a pénz szerepe. Szegény írónak, festőnek, zenésznek lenni? De hiszen ez szégyen! Az írók úszómedencés luxusvillákban élő milliomosok, akiknek drága autóik és jachtjaik vannak. Azért ezzel is van némi gond, mert „gazdagnak lenni olyan, mintha még egy foglalkozásod volna. Kezelned kell a vagyonodat, műalkotásokat kell gyűjtened, ügyködnöd kell különféle testületekben, személyzetet kell tartanod, befektetéseken kell törnöd a fejed". Ennek ellenére az összes irodalmi társaságban mást sem hallani, mint ezt: Show me your money!

Valaki azt mondta nekem Grass egyik könyvéről, hogy egy szuszra kiolvasta. Ezt persze bóknak, dicséretnek szánta. Gyakran olvashatunk ilyen elismerő, sőt, lelkesült véleményt arról, hogy valamely könyvet egy ültő helyében elolvas valaki. Csakhogy ez egyáltalán nem jelent dicséretet! A jó és jelentős könyvet az ember lassan, el-elgondolkodva olvassa, időről időre megszakítja az olvasást, eltöpreng azon, amit az imént olvasott, visszatér bizonyos gondolatokhoz, leírásokhoz, reflexiókhoz; a könyv anyagán át kell rágnunk, át kell törnünk magunkat, megküzdünk vele, időnként megállunk és pihenünk egyet, körülnézünk, hogy meddig jutottunk. Ha valaki ezt mondaná vagy írná nekem: ezt a könyvet sokáig, nagy odafigyeléssel, s így szükségszerűen szünetekkel és el-eltöprengve kell olvasni - nos, igen, ezt dicséretnek venném!

A könyv válsága. Ennek következményei. A Biblia, a Korán, a Talmud civilizációja: egyetlen Könyv létezett, egyetlen szöveg, amely mindenkinek tájékozódási pontot, útjelzőt, világítótornyot jelentett.

A megsokszorozódás mai civilizációjában, ebben a minden irányban tapasztalható végtelenségben (Dyson) már nem egyetlen világítótorony van - száz van belőlük, és mindegyik ámít, csal, tévútra vezet. Olyanok vagyunk, mint egy hajó legénysége, amely hajó navigációs berendezéseit összetörte a vihar, s ezért csak kering a tengeren, s nem tudja, merrefelé tartson.

Thomas Middelhoff, 45 éves, a Bertelsman kiadói konszern elnöke.

Arra a kérdésre, hogy fennmarad-e a nyomtatott könyv, ezt válaszolja:

„Igen, mert kezünkben tartani, lapozgatni egy nyomtatott könyvet érzéki élmény, szép érzés".

„Nem vagyunk sem baloldaliak, sem jobboldaliak, sem amerikaiak, sem németek - eredményesek igyekszünk lenni".

„Hogyan határozhatnám meg önmagamat? Gyors, konfliktuskerülő, nemzetközi ember vagyok... különösen nyitott az ötletekre... A nyitottság az újító szellem alapja" („Die Welt" 98.02.28.)

38