Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11. szám - Gion Nándor: Aranyat talált (regény – III. rész)
Gion Nándor Aranyat talált in. Tölgyesi Mihály talán három vagy három és fél hónapot ült a tömlöcben, maga sem tudta megállapítani, mert eléggé sötét cellába zárták, kezdetben egyedül volt egy négy ágyas, azaz négy priccses fülkében, a félhomályban futkározó svábbogarakat taposott agyon fűzők nélküli bakancsaival, pirkadatkor egy vastagkarú bajuszos börtönőr kondérban valamilyen meghatározatlan színű és ízű löttyöt hozott reggelire, a kondért letette a cella betonpadlójára, nem szólt semmit, verni kezdte Tölgyesi Mihályt, gumibottal és ököllel ütött a fejére, gyomrára, a bordáira. Tölgyesi Mihály az első napokban nyikkanás nélkül tűrte a verést, kezeivel a fejét védte, a hallgatag börtönőr amikor befejezte az ütlegelést, egy kanál reggelit mért a pléh tányérba, fogta a kondért és ment tovább, léptei kongóan visszhangoztak a folyosó kövein, Tölgyesi Mihály a bordáit tapogatta, azután elfogyasztotta ételadagját. Elmondása szerint, ilyenkor nagyon élénken visszaemlékezett gyermekkorára. Kemény nevelést kapott kisgyermekként. Sokgyermekes Zöld-utcai családban nőtt fel, hatan voltak testvérek, ebből öt lány, ő volt az egyetlen fiú, a lányokat anyjuk tisztességgel nevelgette, ő azonban elvadult a sok lány között, ahogyan növekedett, egyre kevesebbet tartózkodott otthon, a Zöld-utcai fiúkkal bandába verődve a határt járta, görögdinnyét, almát, körtét és barackot lopott és sokat verekedett a kátyi szerb gyerekekkel. Apja Tölgyesi Márton kistermetű, zömök kubikus volt, egy temerini bandával járta a vidéket, a temerini kubikusok legjobbak a világon a maguk szakmájában, messzire is elhívták őket, Tölgyesi Márton legfeljebb hetente vagy kéthetente járt haza, tisztálkodás után elrendezte a családi ügyeket, elvadult fiát időnként széles nadrágszíjjal igyekezett megszelídíteni, a fenyítés addig tartott, amíg bömbölt a gyerek, ha elhallgatott és szótlanul tűrte a verést, apja visszacsatolta derekára a szíjat, megsimogatta a fiú fejét és illedelmes viselkedésre intette. Tölgyesi Márton kubikolás közben halt meg, egy vályogfal omlott rá, pillanatok alatt kiszorította belőle a lelket, a fia azonban addigra már egész életére megtanulta, hogy férfi embernek zokszó nélkül kell tűrni a fájdalmakat, később a kocsmákban is összeszorított fogakkal és elnémultan verekedett. A budapesti börtönben ellenben visszájára fordult az apai okítás. Más cellákban is verték a rabokat, Tölgyesi Mihály onnan keservesen ordításokat hallott, és a jaj17
