Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 11. szám - Zelei Miklós: A gazdagréti olajkútnál (elbeszélés)

Hát nem látszik? A kozmetológiai fősebésznek, a haj- és fogbeültető nagydokinak frontja volt, súlyos meteoropata, és mindent összekevert nekem. A fejtetőmre ültette a fogaimat, a hajpótlást meg a számba.

Talán oda kellene visszamenni, ahol ezt csinálták.

Voltam. És pontosan azt mondták, hogy ide kell jönnöm. De előtte voltam már a Matávnál, a tűzoltóságon, a Meki-lánc centrumban, az önkormányzatnál, a rendőrségen, az ügyészségen, a bíróságon, a városszépítő egyesületnél, a Magyar Nemzeti Múzeumban, az Akadémián, a művészeti szövetségeknél, a Miniszterelnöki Hivatalban, a Népszabadságnál, a PanelbanPsziché mentálhigiéniai szakrendelésen, ahol vizeletmintát is hagytam, voltam a MÁV-nál, a BKV-nál. Itt, nézett körül a férfi, már kétszer is. Azonban mindenütt azt mondták, hogy nem oda tartozom. De egyik helyen sem adták írásba! Pedig teljesen logikus, amit kértem. Ha mindenütt írásba kapom, hogy nem tartozom oda, akkor beszűkül a kör, és vagy fennmarad a rostán az intézmény, amelyikhez én tartozom, vagy kiderül, hogy sehova se tartozom, akkor viszont a rendszerben van a hiba, újra elmegyek a bíróságra, pert indítok az összes magyarországi intézmény, szervezet, testület, egyesület, alapítvány ellen, és másodfokon, de legkésőbb a Legfelsőbb Bíróságon ki fog derülni, hogy én hová tartozom. Akkor tehát tessék szíves írásba adni, hogy nem ide. Ez mindkettőnknek jó lesz, mert akkor ide többet már nem jövök, ellenben ha per útján mégis az derül ki, hogy ide tartozom, akkor megkaphatom önöktől a pénzemet. Tetszik érteni? A 143-as számú ügyfél mosolygott a szájából kilógó hajfonat körül és várt.

De hát ezt én, mondta a szavak közt hosszú szünetekkel a nő, nem adhatom írásba.

Mért nem? Mért nem?

Maga elé tartva a formanyomtatványt, a nő döbbenten bámulta a 143-as feje tetején a fogkoronát, és egy hang se jött ki a torkán.

Nem tudnak semmit, suttogta a férfi. Be vannak idomítva A válaszra, B válaszra, és aki ettől eltér, arra olyan hülyén bámulnak, mint most maga. Vagy nagy nehezen kinyögik, hogy menjek az osztályvezetőhöz az emeletre. Tudod mit? Voltam! Ki kéne rúgatni azt is, veled együtt. De úgy ám, hogy átrepüljetek a falon freskónak a homlokzatra.

És ezúttal az történt, amit a szabályzat nem tesz lehetővé: elsírta magát, és azt mondta a 143-asnak, nehogy azt higgye, hogy ha a miniszterelnök meg a köztársasági elnök ülne itt, akkor ők az összes hülyeséget meg tudnák oldani. Felugrott, szaladt a mellékhelyiségbe, hogy megmossa az arcát, és közben odaszólt a csoportvezetőnek, Marcsikám, nagyon kérlek, fejezd be az ügyfelet.

Estére összeomlott, amit ősi magyar szokás szerint, valami csodálatos boldog érzés, szent és felemelő belenyugvás hatott át: nyugodtan fog aludni. Nincs több támadás, rossz álom, sóhajtozás.

Végre nem arra fog ébredni, hogy folytatódik a borzalom, hanem pompás napjai lesznek, amikor nem történik semmi különös.

Reggel azonban újra rajtuk voltak a marásnyomok, némelyik olyan mély volt, hogy még vérzett is. Durva csípések voltak a gyereken is, a férjének pedig mindkét karja teljesen össze volt marva. Szerencse, hogy az arcán alig látszott valami. Figyelmes sminkkel majdnem teljesen el tudta tüntetni, s amit ennek ellenére is észre le12