Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 10. szám - Bombitz Attila: Galambmátrix (Parti Nagy Lajos: Hősöm tere)

vagy amit kitalált saját magának. Kiszabadul a köztes térbe a második rész zárt átváltozástörténete. És mindezt valós félelmek dominanciái következtében szenvedi el egy jobb sorsra nem érdemes elbeszélő.

„Hova mehetnék rajta kívül, aki amúgy is eljön értem?"

Láthatóan figuralitás, tradíció, ideológia és politikum eddig soha nem tapasztalt bonyolultságban érnek össze a Hősöm terében, s oltják ki az épelméjűséget teljes természetességgel a világ egészéből. Parti Nagy Lajos regénye annak az általános megdöbbenésnek ad mértéktartó hangot, mely a legkevésbé sem a poétikust tartja beszédmódja egyetlen legitim kifejezhetőségének. Az, hogy mégis időtálló bizonyítékát nyújtja e regényformában az engagment újraalkothatóságának, ahhoz nagy mértékben nyelvi regisztereinek félelmetes frissessége és leleményes variációgazdagsága járul hozzá. „Fura szerzet vagyok én" - írja magáról a tizenkétórás én-elbeszélő. „íróként minden érdekel, ami deformált, ami rontott, minden, amitől a „civil" ösztöneimmel irtózom vagy amitől csak tartok; de nem elsősorban azért érdekel, mintha vadul, szenvedélyesen meg akarnám érteni, ó nem, hisz az embernek elég munkát ad, hogy saját magát kilesse és valamennyire megértse, hanem talán azért, hogy ezzel a túlhabzó érdeklődésemmel kitöltsem a szakadékot, a saját félelmem nyirkos szakadékét, mely köztem és a másik élőlény között van, kitöltsem, mi több, sánccá föltornyozzam stréber limlomokból, nyájas lojalitásból, s teszem ezt azért, mert engesztelhetetlenül félek, nem utolsósorban attól, hogy épp e pucér félelem tesz agresszívvé, kiszámíthatatlanná, s így végső soron könnyű prédája, netán próbabábuja leszek bárki ellenfélnek, de ez messzire vezet, az illetőt is messzire vezette, akiről végső soron írandó vagyok." A Hősöm tere ezt az „illetőt" a kafkai átváltozás paradigmájaként ismétli a neki és a nekünk megfelelő tér és idő erkölcsileg megváltozott kondíciója szerint.

Most komédia ez vagy tragédia?

Mert hogy szövegen innen és túl, vajon ki jön el értünk, a balos-e vagy a jobbos, a bal- sors-e vagy a jobb sors, végülis mindegy. Mindenki találja ki magának a „rövid" üzenetet. De tényleg „csak" két hősnyi térlehetőség adatott. A hullámzó Balatony Lajoska, akinek ha roppan a napszemüvege, ott megüresedik egy egzisztenciányi tér és a „galember", akiből kivált a jobbik én. Hogy a tizenkétórás én ne találkozzon a tudatalattijába szorult, vagy a felettes énjével, elkerülhetetlen. Nincs harmadik útja. És ez nem igazán a mindig a kettőből lesz egy harmadik története. Ebből a rémálomból volna jó felébredni, mielőtt túl késő.

121