Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 10. szám - Bombitz Attila: Galambmátrix (Parti Nagy Lajos: Hősöm tere)
Nézzük a galamb poétikai igazságát először, ha Boccacco és Chaucer (keretes elbeszélés), Richardson és Werther (levél- és bildungsregény), Mary Shelley és Stevenson (hasonmás-teremtés), Swift és Orwell (utópia) közt Dérczy Péter már nagyvonalúan „világirodalmiasította" a Hősöm tere szövegköziségét (Alföld, 2000/10.). A galambregényírók közül William Wharton írt olyan bestsellert, melyben a galambvilágot, később a papagájvilágot hihetően tette átjárhatóvá. A Birdy (Madárka) főhőse, egy magába záruló, lelkileg sérült fiú a madarakban talál társra, s fokozatosan nyílik meg előtte az őrület? a szabadság? ajtaja. Mindenesetre feljegyzéseiben pontos képet rajzol a madárvilág törvényszerűségeiről, miközben maga is madárrá válik. Wharton regényében a másik, az idegen, az amorf, a félelmetes világ leírása legalább akkora plasztikussággal történik meg, mint a galambvilág megjelenítése Parti Nagynál. A különbség azonban így is szembeszökő. Míg Wharton külső, háborús tényezők kulisszája és befolyása mögé helyezi történetét, nyelvi felbontást nem végez az elbeszélői és a feljegyzőírói nézőpontból, addig Parti Nagy, miközben a galambvilág fokozatosan nyelvébe gyűri mind önmaga kiteljesedését, mind az elbeszélő statikus állapotát, nyelvi regisztereket rendel a legkülönbözőbb figuralitás hordozóihoz: így más lexikonnal „dolgozik" Tubica Cézár, és más nyelvi anyagot mozgat meg Balatony Lajoska, s csupán emlékeiben sejlik fel az elbeszélő partinagyságára utaló, hasonlatokkal telitűzdelt, önmagát kioltó, semlegességét feladó, egyszerre szikár és reszkető nyelv. Nyilván a belső megbotránkozástól való elemi gerjedelem szolgáltatja a fulladó - kifulladó? - elbeszélő szatirizálhatóságát. Mert úgy jár, mint egy másik galambos pretextus, Patrick Süskind ugyancsak világhírre szert tett portása a Die Taube (A galamb) című kisregényben, aki egy reggel arra ébred, hogy egy galamb állja el a lakásából kivezető folyosót, s ez a megrökönyödéssel együtt járó egzisztenciális rettenet, mit egyes-egyedül egy odakeveredett galamb okoz a maga összes elképzelhető negatív attribútumával, zuhantja szét a figura identitását. Attól kezdve megáll a portás előtt a világ, elveszíti annak sarokpontokba szorított értelmét. A galamb világhódító útján hasonló trükkökkel él Parti Nagy is regényében. Amikor azonban az elbeszélő ablakában először megjelennek a szomszédok, Tubica Cézár és felesége, Rencike, elmarad ez a mély döbbenet, Parti Nagy elbeszélője természetesen kezeli a galambság létezését, nála nem a sarkaiból fordul ki és oltódik ki a világ, nála szigorú aprólékossággal fölépül - akár a süskindi figura hiányzó, elhallgatott belső víziójának betöltéseképp. Túlzás lenne azt állítani, hogy a nyolcvanas évek világirodalmi galambjai érkeztek volna meg a kilencvenes évek magyar irodalmába, ahol ráadásul még kevesebb jó hírnek is örvendnek. De feltűnő, hogy Parti Nagy mellett a galambmotívumra építette Tar Sándor is a regényét (Szürke galamb), melyben áttételesen ugyan, de galambok okozta fertőzés vizionálja a vidéki kisváros hétköznapi bűn- és létterét, virtuális dialógust olvastatva „periférikus" és „centrális" „galambvilágok" közt, melyek éppen víziószerűségükben erősíük fel a „rom-lás" globális életvilágát. És van költészetileg is biztos talajt fogott, ellenállást előhívó galambvers, Jász Attiláé (Az ellenállás formái című kötetében), miközben Simon Balázs egész kötetet szentel galambpéldázatainak (Például a galamb). Irritá- ció? Galambfóbia? When doves cry. A Hősöm tere látszólag, csupán az olvasható sorokra kocentrálva, igen egyszerű történetet mesél el. Az én-elbeszélő számítógépe előtt ülve rakosgatja és kommentálja azokat az e- maileket, melyek ugyancsak egy én-elbeszélőtől származván, metaforikusán szólva az „if- júgalambság" felülemelkedéséről, génmanipulációs „fegyveréről" és politikai puccsáról számolnak be. Az én-elbeszélők monologikus-centrális helyzetben vannak, a levélpartnerek nem egymással „beszélgetnek", hanem mindegyikőjük a maga nézetét veszi le és közvetíti a történésekről. A galambbá átoperált levélíró, a „galemberek egyike", az ifjúgalambok beszédírója egykor volt énjét, a még a másik világban kitartó én-elbeszélőt, a költőt bombázza sorstörténetének és a galambvilág szélsőségesen diktatórikus kiépülésének na116
