Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 10. szám - Végel László: Exterritórium (Ezredvégi jelenetek)
Végei László Exterritórium Ezredvégi jelenetek Emlékezés a kezdetekre: A zsebekben pálinkásüveg, a kezekben nemzeti zászló és szórólap A közös felelősség tabu témának számított a másként gondolkodók körében. A nép ártatlan, a hatalom félrevezette saját népét, nem mondta meg neki az igazságot, bizonygatták, de ők sem mondták meg neki az igazságot. Igen, lehet, hogy féltek. Lehet, hogy ösztönösen sejtették, az igazság reménytelenné tette volna őket. Majd egyszer, majd akkor, ha megérik rá az idő. A népakaratot valamiféle végzetes médiamanipulációval igazolták, az emberek hiszékenyek, az emberek gyermetegek, mondogatták. Könnyű őket félrevezetni. Egész nap a tévét bámulják. Senki sem tér ki arra, hogy miért hiszik el az egyik dolgot, és miért nem hiszik el a másikat. Arra pedig szinte ügyet sem vetett senki, hogy a kisebbségi választópolgárok körében a hivatalos jelöltek rendszerint vesztettek, habár a kisebbségi polgároknak több okuk volt a félelemre, ők is ki voltak téve az állami mesterkedésnek, tehát a voksolásban a nemzeti érdekek és szenvedélyek játszottak meghatározó szerepet. Ha mégis szóba került ez a jelenség, akkor gyanakvás villant meg a tekintetekben. Igen, bizonyára valamiféle kétes értékű szándék lapul a jobbik út elfogadásában. Könnyű a kisebbségeknek, hallottad sokszor a vádat, ők csak állampolgárok, lehet hogy rendes állampolgárok, de mégis. Fizetik az adót, tisztelik a törvényeket, de nem éreznek semmit, mert vállukat nem nyomja semmilyen végzetes teher. Az a teher, amiről összeszorított fogakkal hallgatni kell. Ilyenkor te is úgy érezted, hallgatnod kell. Mostan ki-ki cipeli saját terhét, miközben azt hiszi, az övé a legnehezebb és a legvégzetesebb. Ritkaságnak számított a dolgok végiggondolása, aki ilyesmire vállalkozott, az rendszerint belső vitákba bonyolódott s elszigetelődött. Szóra nyitotta száját, de csak széttárta a karját, s nem jött ki egyetlen hang sem a torkán. A teher nyomasztotta. Ezekben a körökben nem volt ildomos a mély gyökereket eresztő, az egyre agresszívebbé váló nacionalizmusról beszélni, azzal a magyarázattal, hogy ezzel a népet tennék felelőssé. A nép pedig nem felelős. Jól van ez így, nyugalom, csak nyugalom. Inkább azt bizonygatták, hogy a nacionalizmus már régen elpárolgott, kifulladt, ha egyáltalán volt. A nemzet védtelen és ártatlan. A demokrácia és a nemzet vitájában törvényszerűen a nemzet vitte el a pálmát. A valóság nem számított többé semmit. Tömegsírok domborultak mindenhol, ahol szerb katonák és önkéntesek jártak, és - úgymond - meg akarták menteni Jugoszláviát. Egyszeriben mindenki jugó-nosztalgiázott, miközben a fegyverek dörögtek. A kilencvenes évek elején, amikor Horvátországban harcoltak a szerbiai önkéntesek, az újvidéki utcákon ol74
