Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 1. szám - Pomogáts Béla: Értékek köztársasága

nonképző tényezőnek, hanem a máskülönben színvonalas, de mégsem elsőrendű Her- czeg Ferencét, Surányi Miklósét, Komáromi Jánosét, vagy éppen Pékár Gyuláét, akinek könyveit azóta végképp feledésre ítélte az idő. Érvényesült természetesen egy „nyugatos" irodalmi értékrend is, amely az irodalomtörténeti múlt megítélésében is érvényesítette a Nyugat-mozgalom elveit (például az akkor szokásosnál többre tartotta Berzsenyi Dániel vagy Kemény Zsigmond művészetét). Ennek talán Szerb Antal ma is méltán népszerű irodalomtörténete volt a kodifikátora. Ezen kívül érvényesült egy olyan értékrend is, amelyet a népi írómozgalom, a legteljesebben Németh László kritikusi munkássága képviselt.

A háború után bekövetkezett változások aztán egyszeriben elsöpörték a korábbi hivatalos-konzervatív értékhierarchiát, és olyan, korábban igen magas árfolyamon jegyzett írók, mint Herczeg Ferenc, Szabolcska Mihály, Csathó Kálmán, Tormay Cecil, Surányi Miklós, Komáromi János, Nyírő József vagy éppen vitéz Somogyvári Gyula (Gyula diák) egyszeriben tabu alá kerültek, többen menekülni kényszerültek, holott voltak közöttük igen jeles és tehetséges mesterek is. Az érvényben maradt „nyugatos" és „népi" hierarchia mellé viszont - elsősorban Lukács György elméleti és Révai József irodalompolitikai tevékenysége következtében - felzárkózott egy baloldali, „szocialistának" nevezett értékrend, amely nemcsak kiváló írók, mint József Attila, Nagy Lajos, Déry Tibor, Háy Gyula, Zelk Zoltán és mások pozitív újraértékelését hozta, hanem igen sok másod- és harmadrangú toliforgatót, sőt nyilvántartott dilettánsokat és közönséges politikai törtetőket, moszkovita ügynököket is a hierarchiába emelt. Voltak ennek a hármas értékrendnek áldozatai is, például Kassák Lajos, akinek igazi nagyságát valójában egyik hierarchia sem ismerte el.

Az ötvenes években, akkor már Révai és irodalomrendőrei, felszámolták a „nyugatos" és „népi" értékrendet, és egy direkt politikai hierarchiát vezettek be, amelynek már sem a magyar irodalom baloldali hagyományaihoz, sem magához az irodalmi értékekhez nem volt sok köze. József Attila és Nagy Lajos gyanússág vált, Déry, Háy, Zelk Zoltán, Vas István és Benjámin László szembekerült az irodalompolitikával, sőt 1956 után Déryt, Háyt és Zelket bebörtönözték, helyettük olyan álirodalmi nagyságok tündököltek, mint Gergely Sándor, Gereblyés László, Madarász Emil, vagy éppenséggel a korábban titkosrendőri atrocitásokban szerepet vállaló Berkesi András, aki egy időben a rezsim legjobban fizetett írója volt. Ettől kezdve irodalmi életünkre hosszabb időn keresztül a diktatúra hamis értékrendjét erőltették rá, és a magyar irodalmi tudat, az irodalomtörténet-írás és az irodalomkritika története nem volt más, mint a hiteles értékek helyreállításáért folytatott, hol nyíltabb, hol csendesebb, nem egyszer kudarcokkal járó küzdelem története. Ez a küzdelem természetesen annak a szélesebb körű szellemi harcnak a rendjéhez tartozott, amely az irodalom autonómiájáért folyt.

Ez a csendes és szívós küzdelem igazából a nyolcvanas években érte el eredményeit, midőn a magyar irodalom - most elsősorban a huszadik századi magyar irodalom - hiteles értékrendje helyreállt. Ez az értékrend elsősorban irodalmi, vagyis esztétikai és erkölcsi kritériumokra épült és alakulásába jelentős mértékben nem szólt bele a politika. Egyszersmind, mint minden kulturális jellegű hierarchia, pluralisztikus tulajdonságokat mutatott, tehát az irányzatok vagy mozgalmak belső értékrendje nem nyomhatta rá bélyegét arra a virtuális értékrendre, amely a huszadik századi magyar irodalom igazán nagy szellemi teljesítményei révén jött létre, és amelyet fokozatosan elismert az irodalmi élet, a szellemi köztudat, sőt utóbb az iskolai oktatás.

Ez a virtuális értékrend kétségkívül teret nyert a hetvenes és nyolcvanas évtizedben, és - legalábbis kritikusok - nem zárták ki az irodalom felsőbb régióiból, mondjuk, Kassákot, csak azért, mert avantgarde-ista, Füst Milánt, mert zsidó, Déryt, mert baloldali, Verest, mert paraszt, Szentkuthyt, mert művelt, Pilinszkyt, mert katolikus, Mészölyt, mert liberális, Sütő Andrást, mert Marosvásárhelyen, Határ Győzőt, mert Londonban él, Nagy Lászlót, mert a népköltészettől tanult. Türelmetlenséggel és elfogultságokkal persze az értékki78