Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 10. szám - Tolnai Ottó: Jégzsinór (A Járásszéli naplóból)
És látom, akkor, először készülve megtekinteni Agyag Peti még forró tojás-opusát, magam is nagy izgalomban, a Tolnainál egy régebbi lexikon szócikkét is noteszomba másoltam. Tojás, óvum, a madarak mészburokkal fedett petéje. Részei kívülről befelé haladva a mészhéj, testa ovi, belül kettős hártya borítja, melyet t. legvastagabb végén a légüreget, cavumaérum, foglalja magába, a fehérnyeréteg, albumin, ezen belül finom hártyával cicatricula borítva a tojássárgája, vitellus, s ebben fehér foltocska alakjában a kakashágás, melyet a jégzsinór, chalaza, erősít meg. Az ébrény a kakashágásból fejlődik. Valóban, teljesen megigézett ez a szócikk, az, hogy e nyelv még képes volt a titok hordozására, kihordására, kifejezésére. Valójában a jégzsinór igézett meg, ami a kakashágást, a nemzést és a csírát, az embriót köti össze. Igen, az igézett meg, hogy a forró, 4000 fokot akkumuláló burokban, héjban éppen egy jégzsinór az élet összekötője, az hogy a születés magas hőfokán éppen egy jégzsinór húzódik keresztül... Az volt az érzésem, később is, most is, hogy ebben a metaforában sikerült megtalálnom magamnak a titkot, az írónak ugyanis ilyen szavakra van szüksége a titok, az élet, a tojás titkának érzékeltetéséhez, igen, pontosan ilyen szóra, mint a jégzsinór, miközben, mondom, az agyag 4000 fok Celsiuson izzik, repedezik, szépen, finoman.. Fiam (Csáth Bácskáját adaptálva), mutatja, mit talált a Kanizsai ellenőrben. Kölcsön veszem, mondom. AZ ŐSKANIZSAI Megalakul a Magyarkanizsai Archeológus Bizottság. A városháza építésénél találnak egy csontvázat, ülőhelyzetben, arccal kelet felé, mellette agyagtányér, agyagkorsó, fél sarkantyú és 3szögletű agyagpohár. Az elhunyt talán harcos volt, tántoríthatalan híve a többnejűségnek, sarkantyús szandálban, szürke lovon járt harcba, háborúba, s hírnévrangot szerzett az italozás mezején. Meghalt akaratán kívül, hogy mennyi árvát s adósságot hagyott maga után, arra csak következtetni lehet. Egy napsugaras tavaszi délutánon trombitaszó s hymnus eléneklése mellett elhelyeztetik a sírüregbe egy emlékirat, melyben körülményesen részletezik Kanizsa kultúrviszonyait. Érdekes, szinte minden faluvárosnak van egy ilyen lelete. íme, például a kishegyesieké (Vigh Rudolf Kishegyes írói című, számomra izgalmas kiadványban bukkantam rá; érdemes lenne újra, bővítve kiadni, hiszen a kishegyesi irodalmárok portáján valami csoda történt, egyszer meg kell kísérelni, talán nekem is, értelmezni e csoda mibenlétét, hiszen Rudival együtt indultunk, Németh István emberi habitusa, képzőművészeti érdeklődése, Dubrovnik-kötődése, művészetének bizonyos dimenziói, könyveinek nagy része nélkülözhetetlenek számomra, a fiatalabbak, Szerbhorvát, Virág, Mirnics és a többiek meg a reményt adták vissza nekem, valójában bennük születtek meg azok az írók, akikről titkon álmodtam volt, igazán szeretem prózáikat), amelyet Greiner Endre talált, írt le Kishegyes történetében: 26
