Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Vekerdi László: A Család
abban tökéletesen igaza van; de ez nem is olyan vállalkozás, amihez egyetlen ember, legyen Szent István akár vagy Széchenyi, a siker reményében foghatna hozzá. Ami azonban az első állítást illeti, ezt később ő maga korrigálta, egyebek közt az Utolsó széttekintésben közölt 1962-es Metnike elrepült töredékben. „Mindent összevéve ő volt a legkülönb s értem a legnagyobbat tevő ember, akivel dolgom akadt" - summázza végül egyetlen mondatban az egész életükön át ívelő kritikus összegezést. De azért a „Mélyponton''-napló állítása se merő tévedés. Először is ahhoz, hogy Démusz Ellából Németh Lászlóné legyen, csakugyan nem volt elég egymagában Németh László. Kellett hozzá mindenekelőtt maga Démusz Ella, az Ember, aki majd Németh László mellett s halála után belenő a „Szerep"-be. De kellettek a körülmények is, az országért vagy egyszerűbben a többiekért érzett felelősség ahhoz, hogy megtanuljon Németh Lászlóként helytállani a köz-ügyért, amely az ő üdvössége is volt; mert ez - nagyon szépen megírta Sándor Iván - Németh László üdvtanának a lényege. De figyelmeztet a Mélyponton-naplórészlet tévedése arra is, hogy a család egyáltalában nem az a magától értetődő alap, aminek a támogatására jó szándékú vagy ravasz politikusok építik egy jól működő polgári társadalom államának álmait. A család maga is ellentétekkel terhelt és válságokkal fenyegetett intézmény, akár a társadalom egésze, amelytől mégoly bensőséges vonatkozásaiban is elválaszthatatlan. Közhely, mondhatná valaki, hiszen erről szól századunk elbeszélő- és drámairodalmának nem csekély része, a Budden- brocks-tól a Dallas-ig, s Németh László szépirodalmi műveiből is jó néhány, egyebek közt az Égető Eszter, kivált tévé-változatában. De az már nem közhely - talán a tévé-változatból is azért maradt ki? -, hogy a család egyáltalában nemcsak együttélési, genealógiai és adófizetési egység, hanem még valami egyéb, valami olyasféle, amit Kner Imrééktől Gyomán tett látogatása után legpontosabban Fülep Lajos fogalmazott meg 1943. június 22-én: „Régi elvem, sőt mondhatnám, tanom, hogy vannak nagy dolgok, amiket csak generációk folytonossága valósíthat meg. A régi művészet nagyságának titka, hogy folytatólagos, hogy egy-egy témán nemzedékek, sőt századok dolgoznak. Nem kell új témákat kitalálniok, minden erejüket a régi tökéletesítésére fordíthatják. Manapság ez ritkaság, az élet struktúrája megváltozott. Ezért is becsülöm és szeretem Bennetek a szerves növekedést; Ti úgy nőttetek, mint a fa, s ez az igazi. Mindenképpen jó tudni, hogy van még ilyen, nekem dupla öröm, hogy akik ilyenek, barátaim is." Szerves növekedés, úgy nőttetek, mint a fa ... a másvilágon hogy egyetértene Németh és Fülep, két nagy gondolkozó, akik idelent bizony nem mindig a legszebb oldalukról mutatták egymásnak magukat. De erről majd Babus Antaltól fognak hallani; én itt még csak annyit szeretnék elmondani, hogy Németh József Fűzi László által publikált naplójától Grezsa Ferenc - Olasz Sándor által sajtó alá rendezett - A mintaélet forradalmáig (amit én mutathattam be 1999 január végén Vásárhelyen a Németh László Könyvtárban egyszerre Monostori Imrével, aki meg a Lakatos-kronológia nemrégiben megjelent II. kötetét ismertette), körérakva a sorjázó műveket: hallani vélem a fal leveleinek a susugását. És szép harmóniában simul egybe - és ezt leginkább tán Németh Ella lényének az öröksége - Magda, Judit, Ágnes, István munkáinak a hangja a többiekével, mint ahogyan a Bay Zoltán és Németh László barátságáról szóló Vásárhelyi Horizontban Judit és Magda írása között Radnai Gyula esszéje Németh László és Szilárd Leó közös tanárairól. Mindez azonban már egy másik tanulmányra tartozik, a művek gondos elemzésével, elválaszthatatlanul a Németh László Társaság s az egyetemi-főiskolai meg középiskolai Németh László pályázatok történetéről; a konferenciák és előadások történetétől Vásárhelyen, Székesfehérváron, Szegeden, Debrecenben, Vácon, Esztergomban, Mezőszilason, Zuglóban, Nagybányán, Budapesten, s ki tudja még hol. De elválaszthatatlan a Bethlen Alapítvány és a Hitel történetétől is, amelyek létrehozásában és engedélyeztetésében 74