Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 10. szám - Tolnai Ottó: Jégzsinór (A Járásszéli naplóból)
sosem utazott el városából. De mostanában, hogy kissé ismertebb lett a világban (ő képviselte Montenegrót a Velencei Biennálén - a politika szarkeverésének köszönve, illetve már Montenegro elszakadási manővere részeként, nem tudom, sajnos éppen Marija Abramovic ellenében), meghívták Washingtonba. Nem mozdult ki a szálloda bárjából. Maga köré gyűjtötte a négereket, velük ivott egész idő alatt, jóllehet egy szót sem tudott angolul. Csak egy mondatába került, hogy a négerek istenként ünnepeljék. Ti negro, ja Montenegro. Kiss Jenci játszotta a kecskeméti Végeladás Csömöre bácsiját. Csömöre bácsit úgy ismertük meg, hogy tanyánk megvétele után, benn Kanizsán, régi bútorok után érdeklődtünk. Akkor ajánlotta valaki a Kenyeres bácsit. Mert ez volt az eredeti neve. A Csömörét édesapám kőműves barátjától kölcsönöztem, aki a nagy tűz és államosítás után, szüleim új kis házát építette volt, mint édesanyám mondja: mindent kispórolva-kilopva belőle, de facto semmiből... A Bus mellett a Csömöre a legjellegzetesebb ókanizsai név számomra. (Megdöbbenve láttam például a régi adorjáni temetőben, hogy majdnem minden második-harmadik keresztfán azt írja: Bus. Kanizsán is kis híján épp az egyik Bus-házat vettük volt meg, amikor eljöttünk Újvidékről. Három-négy Bus-ház sorakozott ott, a Tisza-parton, a Halászfalu alsó sorában. Emlékszem már be is írtam noteszembe: Bus ház a mi házunk, ki tudja mennyit busulunk...) Hogy mégis Csömöre lett a főszereplő, abba minden bizonnyal belejátszott az is, hogy éppen az egzisztencializmus volt az első hullám, amely ifjú koromban, az ötvenes években derékon ragadott. A különös véletlen folytán Sartre regényét, a La Nause-t éppen akkor olvastam, amikor a moziban a Ködös utakat vetítették. Tudjuk, a regény és a film is Le Havre-ban játszódik, ahol Sartre tanárkodott. Én annyira a hatásuk alá kerültem, hogy a film egyik utcai jelenetében felismerni véltem a véletlen arra sétáló Sartre-ot! Nem tudom miért, de én a kezdetektől fogva Csömörnek fordítottam a La Nause-t, jóllehet a kiadók inkább az Undort preferálják, a Csömörrel szemben. A regényt különben a legfontosabb előmodern regények között tudom, Gide és Rilke (sokban rokon) regényei után. Namármost felkerestük Kenyeres bácsit valahol a Szerb utcában. Nagy lerakat volt a lakása. Kész színház. És Kenyeres bácsi lassított visszafelé-mozgása - még Wilson előtt! Olcsó árat szabott és mi azt mondtuk: Mindent megveszünk. És engem itt hagynátok a sivatagban?! Nem gyerekek, másképpen fogjuk csinálni. Én kiszámítottam, hogy még három-négy évig fogok élni. És négy részre osztottam motyómat. Elhordhattok mindent, de szép lassan: négy év alatt. Különben is négy évre van még szükségem, hogy visszaérjek Szibériába, mutatott a falon csüngő nagy szertári Ázsia-térképre. Vissza örök fogságomba. És megmutatta, milyen útvonalon gyalogolt haza Szibériából, és hol tart most viszafele... Vele másztunk a padlón, vele másztunk fel a falvédőszerű Ázsia-térképre, ami akkor úgy tűnt (most nem tudom még miféleképpen is fog feltűnni) örökös falvédőnk marad, amelyről sosem is jöhetünk le... lehullottunk róla, mint a legyek... a tejbe- vajba, ami itt savanyodik, büdösödik a gang asztalán... 23
