Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 10. szám - Tolnai Ottó: Jégzsinór (A Járásszéli naplóból)
kell valamit, és visszadobni. Mondtam a Jutkának, hogy a Dudus azt mondta, vissza kellett volna dobni az aranyhalat. De akkor már Katica annyira megszerette, hogy meg sem mertük mondani neki, hogyan vélekedik a Dudus. Most az aranyhalnak hordta a jobbnál jobb eledeleket Szegedről, Pestről. Nőni, puffadni kezdett éppen úgy, mint heréit macskája. Mellesleg a heréit kandúr egész nap az aranyhalat leste. Egy év se múlott, Katica infarktust kapott. Dudus, amikor meghallotta, azt mondta, talán még mindig vissza lehetne dobni azt az aranyhalat a tóba. Fél évre rá a második infarktus elvitte szegényt. Közben az akvárium az egyik szomszéd családhoz került. A hal hamarosan, két-három hónappal Katica halála előtt, elpusztult. De ő erről már nem értesült. Teljesen megfeledkeztünk a halról és az akváriumról is. A temetés után odajött hozzánk Katica legkedvesebb tanítványa, Józsika. Azt hittük, részvétet akar nyilvánítani. De váratlanul komoly hangon, az akváriumot kezdte követelni rajtunk. Mondtuk, menjen el a szomszédhoz. Ismét elfelejtettük az akváriumot, amikor Józsika telefonált. Ha nem adjuk vissza az akváriumot, feljelent bennünket, kihívatja a rendőröket. Lám, immár négy akvárium csúsztatódik egymásba, avagy négy történet egy akváriumba, jóllehet a Sárgaárok békanyálas, piócával teli vize, róka- és ürgelyukkal teli partja nem éppen akváriumot idéz. A szomszéd testvére tapasztja belülről a tiszta szoba banyakemencéjét. Előbb künn az asztalon elkészíti a szalmafonatokat, majd sarat gyúr. Sárgaföldből, csutka pörnyéből, tehén- és lóganéból, pelyvából, meg cementből. A gané beszerzése az én feladatom. Veszek két nagy vödröt, és elindulok a Járáson. A ganajtúrók (szegény lábatlan Barát: galacsinhajtó versenyt rendezett a sziksóban) és az esők gyönyörűen szétdolgozták, átmosták a lepényeket, citromokat. Ennél nemesebb anyagot, istenibb foglalatosságot nehéz elképzelni. Végre nekem is vehetik valami hasznomat. Ahogy bebújt a kemencébe, többé estig még hugyozni sem jött ki. Az ebédet is úgy kellett beadnunk neki. Láttam, ül a kemence közepén és kanalazza a kis, kék lábasból a krumplilevest. Égetem a kemencét. Egy hétig naponta két kéve szárízéket kell eltüzelnem. Jutka meszeli a tanyát. Feketével akarja elhúzni alul. Bemegyünk Oromra fekete falfestékért. Valamikor a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején, édesapámnak is volt boltja Oromon. A Kálmán bácsiék laktak mellettünk, a következő ház pedig a Müller-kocsma volt, magyarázza édesanyám. Arról is beszéltem, hogy én valójában ott, fenn Oromon fogantam. Csak szülni vitték be édesanyámat Kanizsára, a Bokszoló Jézusszoborhoz, a Lovas házba. Nézem a boltost, ahogy méri a fekete festéket. Bejön egy ember és balettcipőt (BALETAN) kér. Nem akarunk hinni a fülünknek. Ugyanis a lányunk balett-táncos. Nagyon olcsó, mondja a boltos, amikor észreveszi, hogy bennünket is érdekel a dolog. (Sok pesti balettcipő készítő mestert ismertünk. Immár csak az én szobámban lógnak a rózsaszín spicc cipők fürtjei.) De csak 35-ös van. Előhozza. Kis, fekete gumibocskor. Valóban a gyár írta a címkére, hogy: BALETAN. Többször beszéltem arról az elmúlt években, hogy a koszovói albán festő, Dzaffa festményét, amelyen egy régi szőttesre egy pár használt, kis gumibocskor van applikálva, a jugoszláv festészet (volt ilyen, anélkül hogy ettől ő kevésbé lett 16
