Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 9. szám - László Ferenc: Bartók Erdélye – Erdély Bartókja

pontos rendszertani megfordításai. Egyikük sem lehet meg a másik nélkül: külön-külön mindegyikük csupán része az egésznek, s csak együttesen teremthetik meg a teljes zenei kozmoszt. Ebben áll a bartóki szintézis lényege."3

Mit jelentett tehát a zeneszerző Bartók számára Erdély, a magyar nyelvterület keleti, és a román nyelvterület nyugati határvidéke, e két nemzet közös földje, ahol az első világháború előtt mind a magyar, mind a román parasztság még csaknem érintetlenül őrizte és éltette a maga archaikus zenei idiómáit? Ha nem is „mindent" — mivel alkotói életében számtalan népi és műzenei hatást dolgozott fel és emelt be a maga személyes stílusába Bartók —, de igenis: a zenéjében kiteljesedett „teljes zenei kozmosz" egymást kiegészítő rendszereinek a forráshelyét, a „minden" kétpólusú elrendezésének a természeti igazolását.

Magyar népzene és új magyar zene című, 1928-ban tartott amerikai előadásában Bartók a maga és Kodály zenéjének több stílusjegyét ismertette. Fejtegetéseinek a vége felé kijelentette: „... napjaink harmóniarendszerének tizenkét hangját dallamilag és harmóniailag egyaránt a legszabadabban kezeljük". Majd hozzátette: „Természetesen sok más (külföldi) zeneszerző nem a népzenére támaszkodva!,] intuitív, vagy spekulatív módon nagyjából ugyanabban az időben hasonló eredményre jutott, s ez kétségkívül jogos eljárás. A különbség az, hogy mi a természet nyomán alkotunk, mert a parasztzene természeti jelenség."4 Ez az idézet világít rá a legmeggyőzőbben arra, hogy mennyire fontos volt a zeneszerző Bartóknak a természeti jelenségként tisztelt népzenei forrás, mint igazolás. Ha egyszer a természetelvűség volt az, ami szemléletében az új magyar műzenét a kortársi zene egészén bélül megkülönböztette!

Végső soron ez volt Bartók Erdélye: önnön alkotásának, zenei kozmoszának forrása és igazolása.

Erdély Bartókja? Hadd ne soroljam most fontoskodva, hogy mit tett Erdély Bartók emlékének éltetéséért, hogy melyik művét hányszor játszották a Királyhágón túl, hogy kik írtak róla nálunk könyveket, cikkeket. Az alapkérdés, amelyet e születésnapon lelkiismeretlenség volna megkerülnöm, így szól: méltó-e Bartókhoz Erdély - nem az így hívott földdarab, hanem az erdélyi társadalom?

Nem kérdéses, hogy a hagyományos, paraszti Erdély, amely oly sokat tudott neki adni, méltó volt hozzá. A mai művelt Erdély azonban, amely oly sokat köszönhet neki, nem az. Márcsak azért sem, mert ezerszer ritkábban él Bartók zenéjével, mintsem tehetné. De legfőképpen azért méltatlan, mert fényévnyi távolság választja el a Bartók tudományos és művészi alkotásából kisejlő, módszeresen kifejthető Erdély-képtől, Erdély Bartók-örökségétől. Abból, amit erdélyi gyűjtőútjain behordott, a bánsági születésű Bartók, láttuk, egy egységes világegyetemet tudott felépíteni, amelynek két tartóoszlopa: a Keleti Kárpátok belső lejtőin, az Olt és a Maros felső szakaszán élő magyarság és az Erdélyi Szigethegység legnyugatibb tömbjét, a Fekete Körös vidékét lakó románság parasztzenéje. Bartók mindhalálig hű maradt a maga Erdélyéhez, holott fizikailag megfosztották tőle: tudjuk, Trianon után csak hangversenyezni járhatott át az új határon, népzenei kutatásainak folytatásáról szó sem lehetett. Nekünk Trianon után is otthonunk Erdély, hazánk, ahol élnünk és halnunk kell. Csak szellemileg kellene felnőnünk az esélyhez, amellyel odaszületettségünk - anyanyelvűnkre való tekintet nélkül - mindannyiunkat megajándékoz. De hol az az erdélyi polgár, aki ma a Bartók példamutatásához hasonlítható egységben éli meg a szellemi Erdélyt és benne önnön erdélyiségét?

Ez az Erdély nem az az Erdély. Ahol Bartók járt, egy Éden volt, amelyben „a parasztokban ádáz gyűlölködésnek más népek iránt nyoma sincs és sohasem volt. Békésen élnek egymás mellett; mindegyik a saját nyelvén beszél, saját szokásait követi és természetesnek veszi, hogy másnyelvű szomszédja ugyanezt teszi. ... A parasztok közt békesség uralkodik; - gyű3 Ua„ 456.

4 Bartók Béla összegyűjtött írásai. Közreadja Szőllősy András. Budapest 1966,757.