Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 9. szám - Gáll Ernő: A regionalizmus kihívása

Ez a követelmény számomra - középtávon - elérhetetlennek tűnik. Azt sem hinném, hogy egy korszerű erdélyiség a nemzethez tartozás tudatát kategorikusan kizárná. A regionális önazonosság vállalása összeegyeztethető a - főként az anyanyelv közvetítette - nemzeti hagyományokhoz és értékekhez való ragaszkodással.

Magam is szentül meg vagyok győződve Antonela Capelle-Pogäcean konklúziójának helyességéről: az erdélyi magyarok csak a románokkal folytatott párbeszéd révén boldogulhatnak. És noha a párizsi politológusnő kijelenti, hogy nem a két világháború közötti transzszilva- nizmus felidézésére gondol, én azt hiszem, hogy éppen ennek az öröksége hatékony módon sarkallná a nemzeti kizárólagosságok meghaladását.

*

A jövőt fürkésző/előkészítő elméletek és eszmecserék mellett a regionalizmus a hétköznapi életben is lassan utat tör magának. Jelentkeznek az erdélyi identitás vállalásának gyakorlati következményei is. Nem csupán azoknak a számszerű gyarapodására utalok, akiknek (magyaroknak és románoknak) már elegük van a „kudarcot vallott provincia" (Alexandru Cistelecan) okozta kudarc-élményekből (ezt a tudat- és lelkiállapotot fejezik ki például a Sabin Gherman-féle Pro Transylvania Alapítvány célkitűzései). Főként a különböző megyék, tájegységek, mikrorégiók közötti - túlnyomó részben gazdasági jellegű - együttműködések ígéretes kibontakozását értékelném. Ez a folyamat, tekintettel arra, hogy Románia „mozaikszerkezetű ország" (Kolumbán Gábor) lévén, a különböző vidékek és megyék igen eltérő fejlettségűek, pozitív alakulásként könyvelhető el. Elkészült a regionális fejlődésre vonatkozó törvény is. Nyolc regionális tanácsot hoztak létre. Kívánatos lenne, hogy ez az egész fejlemény kulturális, etnikai vonatkozásban is eredményesnek bizonyulna. Ezt is elősegítené, ha - európai mintára - a régiók közigazgatási-jogi legitimitással rendelkeznének. Reményeket fűzhetünk az állami határokon átívelő „eurorégiók" működéséhez is, hisz országok és népek egymáshoz való közeledését ösztönözheti.

Talán nem délibáb-kergetés, ha a különféle mikro- és makrorégiók hálózatának kiépülésétől - a Romániában oly szívós centralizáló törekvések visszaszorulásával együtt - az erdélyi identitás új meghatározását is várjuk. Ismételten hangsúlyozom: eszmei síkon a transzszilvanista hagyaték ebben segítségünkre lehet.

Jegyzetek

1. Joó Rudolf: Etnikumok és regionalizmus Nyugat-Európában. Bp. 1988,129-140. 1

2. Zsolt K. Lengyel: Auf der Suche nach dem Kompromiss. München, 1993, 385.

3. Gyárfás Elemér: Az erdélyi három nemzet uniójának alapelvei. Magyar Kisebbség, 1998.1.

4. Dr. Müller Hermann: Erdély lehetséges jövője. Magyar Kisebbség, 1998. 1.

5. Dr. Romul Boilá: Tanulmány a területileg kiegészült román állam újjászervezéséről. Magyar Kisebbség, 1998.1.

6. Babits Mihály: Európaiság és regionalizmus. Erdélyi Helikon, 1930.

7. Láng Gusztáv: Egy önmeghatározás tanulságai. In: Kivándorló irodalom. Kolozsvár, 1998, 37.

8. Pomogáts Béla: Kisebbségek Európája. In: Noé bárkája. Bp. 1991. 70-71; Régiók Európája. Uo. 79.

9. Milan Kundera: The tragedy of Central Europe. The New York Review of Books, 1984. apr. 26.

10. Timothy Garton Ash: Létezik-e Közép-Európa? Századvég, é.n. Bp. (külön szám), 87-104.

11. Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról. Bp. 1983.

12. Szűcs Jenő: Le trois Europes. Paris, 1983.

13. Szűcs Jenő: i.m. 67.

14. Uő. uo. 94.

15. Bibő István: A kelet-európai kisállamok nyomorúsága. In: Válogatott tanulmányok, Bp. 1986. II. k. 187- 265.

16. Timothy Garton Ash: i.m. - Czeslaw Milos: A mi Európánk. In: Századvég, 104-110.

89