Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 9. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (VIII. rész – fordította Szenyán Erzsébet)

De hol van Berbera? Hol van Las Anod? Mindkét település Észak-Szomáliában fekszik. Berbera az Ádeni-öbölnél, Las Anod pedig a Haud fennsíkon. Utitársaim reggel észak, vagyis Mekka felé fordulva imádkoztak, a nap tőlük jobbra esett, most viszont, amikor útnak indulunk, balra esik. Ilyen ennek a világnak a geográfiája - bonyolult, zavaros, de Isten őrizzen attól, hogy az ember valamit összetévesszen, az itteni, sivatagi körülmények között ez maga a halál. Aki járt már ezen a vidéken, az tudja, hogy ezek a Föld legforróbb tájai. De csak aki megismerte ezeket a helyeket, az fogja érteni, miről beszélek. Mert száraz évszakban a déli órák elviselhetetlenek - az maga a pokol. Valóban tűzön ég az ember. És ég körülötte minden. Még az árnyék is forró, még a szél is olyan, mint a tűz lángja. Mintha egy izzó, kozmikus meteorit haladna el a közelben, amely a maga termikus sugárzásával mindent hamuvá éget. Ilyenkor az emberek, állatok és növények mozdulatlanná dermednek. Mindenütt csönd van - halott, ijesztő csönd.

És mi úttalan utakon most épp e felé a vakító jelenség, a lángoló déli órák felé haladunk, a felé a halálosan kimerítő hőség felé, amely elől ráadásul nincs hova bújni, nincs hova menekülni. Senki sem beszélget, mintha minden figyelmünket és energiánkat a menetelés foglalná le, amely pedig mindennapi tevékenység, monoton rutin, életforma. Csak néha hallani, amint valaki rácsap botjával egy- egy lusta teve hátára, vagy rákiált a rakoncátlan kecskékre.

Tizenegy felé jár az idő, amikor a menetoszlop lassít, aztán megáll és szétszéled. Mindenki megpróbál elbújni a nap elől. Ennek egyetlen módja, ha az ember behúzódik az elszórtan növő, ágas-bogas akácfák alá, amelyeknek lapos, tépett koronája ernyőt formáz: ott akad némi árnyék, parányi rejtőzködő hűvösség. Mert ezeken a fákon kívül mindenütt csak homok, homok. Néhol egy-egy magányos, tövises, kócos bokor, kiégett, érdes fűcsomó, szürkére száradt mohacsík. És csak nagyon ritkán: kiálló kövek, szétporladt szikladarabok, rendezetlen kőtörmelék-halmok.- Nem lett volna jobb a kútnál maradni? - kérdem félig aléltan Hamedet.. Alig három napja vagyunk úton, s már nincs erőm tovább menni. Egy görcsös fatörzsnek támaszkodva ülünk, de a fa árnyéka olyan keskeny, hogy a szamárnak már csak a feje fér bele, törzse kegyetlenül pörkölődik a napon.- Nem - válaszolja Hamed -, mert nyugat felől jönnek az ogadeirek, és nincs erőnk, hogy szembeszálljunk velük.

Ekkor jöttem rá, hogy a mi vándorlásunk nem egyszerű helyváltoztatás, hogy miközben haladunk, különféle harcokban, állandó és veszélyes manőverezésekben veszünk részt, olyan erőpróbákban és összecsapásokban, amelyek bármely pillanatban rosszul végződhetnek.

A szomálik egyetlen, többmilliós nemzetet alkotnak. Közös a nyelvük, a történelmük, a kultúrájuk. Egyazon területen élnek. Egyazon valláshoz - az iszlámhoz - tartoznak. E közösség mintegy negyed része délen él, és mezőgazdasággal - cirok, kukorica, bab és banán termesztésével - foglalkozik. A többség azonban nomád állattartó. Ezek között vagyok most én is valahol a Berbera és Las Anod között elterülő hatalmas, félsivatagi területen. A szomálik néhány nagy törzsre,

72