Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 9. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (VIII. rész – fordította Szenyán Erzsébet)

Már rég megfeledkeztem Sebuyáról, kongói utazásunkról, az ambák falucskájában töltött éjszakánkról, amikor évekkel később Mapotóban kezembe került egy könyv a Kelet-Afrikában honos varázslásokról, s benne egy E.H. Winter nevű antropológus jelentése azokról a kutatásokról, amelyeket az ambák között végzett.

Az ambák, Winter szerint, nagyon különleges közösséget alkotnak. Az igaz, hogy a földrész többi népéhez hasonlóan ők is komolyan hisznek a gonosz létezésében, a varázslatok veszélyességében, s ezért félnek a varázslóktól, gyűlölik őket. Csakhogy az ambák, ellentétben azzal az általános nézettel, hogy a varázslók az idegenek közt élnek, hogy kívülről, messziről fejtik ki hatásukat, úgy vélik, hogy a varázslók közöttük vannak, a rokonaik között, a falujukban, és a törzs integráns részét képezik. Ez a meggyőződés vezet oda, hogy az amba közösség szétesőben van, mert átjárja a gyűlölet, bomlasztja a kölcsönös gyanakvás, pusztítja a közös félelem: fivér a fivértől, fiú az apjától, anya a saját gyerekeitől retteg, hiszen bárki lehet varázsló, bűbájos. Az ambák elvetették azt a kényelmes és megnyugtató nézetet, hogy az ellenség mindig valamilyen idegen, külföldi, más hitű vagy más színű ember. Nem! A mazochista ambák állandó gyötrelemben és megaláztatásban élnek, hiszen meggyőződésük, hogy az ellenség köztük van, hogy talán épp egy fedél alatt eszik, alszik velük. Ráadásul külön nehézséget jelent, hogy tulajdonképpen nem lehet leírni, hogyan néz ki egy varázsló, hiszen senki sem látta. A varázslók létezéséről azért tudunk, mert látjuk cselekedeteik következményeit: szárazságot idéztek elő, nincs hát mit enni, hol itt, hol ott üt ki tűzvész, sok a beteg ember, folyton meghal valaki. Ergo a varázslók egy pillanatig sem pihennek, folyton bajokat, csapásokat, tragédiákat zúdítanak ránk.

Az ambák írástudatlanok, kétlem, hogy olvasták volna azt a könyvet, amelynek szerzője szerint az idő múlásával élesedni fog a harc, s egyre több és több ellenség bukkan fel. És mégis, saját tapasztalataik alapján ők is hasonló következtetésre jutottak. És azt sem olvashatták, hogy valahol, a világ egy másik pontján ellenséges erők ügynököket igyekszenek majd küldeni közéjük, hogy az egészséges közösséget belülről bomlasszák. Márpedig az ambák esetében pontosan ez történt.

Az ambák, akik egységes, zárt közösséget alkottak, bokros, bozótos területen élnek szétszórt falvakban, és bár úgy tartják, hogy a varázslók közöttük élnek, gyakran gyanúsítják a szomszédos falvakat azzal, hogy a bajt okozó varázsló köztük rejtőzködik. Ilyenkor a gyanúsított falunak hadat üzennek. A megtámadott falu védekezik, majd egy idő után ellenháborút indít, mire válaszul a megtámadottak újra... stb, stb. Vagyis az ambák folyamatosan háborúznak egymással, ezek a háborúk pedig végérvényesen elgyengítik őket, fegyvertelenekké válnak a külső, idegen törzsbeli agresszorokkal szemben. Annyira el vannak foglalva magukkal, hogy nem veszik észre a veszélyt. A belső ellenség kísértetétől bé- nultan, megállíthatatlanul zuhannak a szakadékba.

A közösséget megosztó gyanakvás és ellenségesség mellett a rájuk nehezedő fátum össze is kovácsolja őket, s ha úgy adódik, szolidárisak tudnak lenni egymással. Ha például meggyőződöm arról, hogy a falumban rejtőzködő

64