Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 9. szám - Pomogáts Béla: Faludy György kilencven esztendeje
körű választmányt hozott létre, ennek Arnóthy Kriszta, Bikich Gábor, Borbándi Gyula, Borsody István, Enczi Endre, Faludy György, Fejtő Ferenc, Gömöri György, Hatvány Bertalan, Kovács Imre, Szász Béla és Vajda István lettek a tagjai, Ignotus Pál és Szabó Zoltán megtartotta elnöki, illetve főtitkári tisztségét. A szövetségben azonban utóbb felülkerekedtek a személyi ellentétek, és az emigráns magyar írószervezet 1961-ben megszüntette tevékenységét. Az írószervezet szép terveket dolgozott ki a nyugati világba került magyar írók érdekeinek képviseletére, a magyar irodalom külföldi terjesztésére. Ezekből a tervekből igen kevés valósulhatott meg. így 1958-ban Szabó Zoltán irányításával megalakult a Magyar Könyves Céh, amely az irodalmi emigrációnak kívánt folyamatos kiadói lehetőséget teremteni. A kiadó összesen hat könyvet jelentetett meg, közöttük a Magyarországon bebörtönzött Bibó István tanulmányainak válogatását, a Kilenc költő című emigráns költői antológiát és Faludy György Emlékkönyv a rőt Bizáncról című verseskönyvét. Tartósabb irodalmi intézménnyé vált az emigráns Irodalmi Újság, amely a Budapesten utolsó alkalommal 1956. november 2-án megjelent, és a forradalom veresége után betiltott legendás írószövetségi hetilap örökségét vállalta és vitte tovább. A lap 1957. március 15-én Bécsben indult újra, majd májustól Londonban készült a Congress of Cultural Freedom nevű amerikai szervezet támogatásával. Felelős szerkesztője Faludy György lett, szerkesztőségének Aczél Tamás, Pálóczi Horváth György, illetve a fiatal írók képviseletében András Sándor és Krassó Miklós lettek a tagjai. Később szerkesztőbizottság alakult, a felelős szerkesztő Faludy mellett Aczél Tamás, Pálóczi Horváth György, Cs. Szabó László, Enczi Endre, Kovács Imre, Szabó Zoltán és Vámos Imre részvételével. Az Irodalmi Újság Faludy szerkesztésében figyelemmel kísérte a hazai és a nyugati magyar irodalom eseményeit, széles kitekintést adott a nyugati országok kulturális életéről, és töretlen hűséggel őrizte az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc eszményeit. Az amerikai támogatás azonban 1962-ben megszűnt, Faludy György már az előző esztendőben feladta szerkesztői szerepét, a lap pedig átköltözött Párizsba, ahol tevékenységét ezután Méray Tibor irányította egészen 1989-ig, midőn a magyarországi rendszerváltozás következtében az Új Látóhatár című müncheni és a Katolikus Szemle című római folyóirathoz hasonlóan ez a lap is megszűnt. A londoni szerkesztői munka lezárultával Faludy György élete zaklatottabbá vált. 1963- ban felesége rákbetegségben meghalt, a szomorú emberi tragédiát a Szerelmes versek egy haldoklóhoz című öt részes költői ciklus örökítette meg. Faludy 1964-ben hosszabb időre Firenzébe, majd 1965-ben Málta szigetére költözött, végül 1967-ben kivándorolt Kanadába, Torontóban telepedett le. 1968-ban a New York-i Columbia Egyetemen, 1971-ben a New Yersey-ben lévő Montclair-egyetemen, majd a philadelphiai egyetemen oktatott mint vendégtanár. Még ebben az esztendőben visszatért Torontóba, ennek egyetemén a közép-európai irodalmakról tartott előadásokat. 1972-ben a torontói egyetem díszdoktorává avatták. 1975-ben a Québec-i Bishop-egyetemen tartott előadásokat. Mindenütt tevékenyen vett részt a magyar emigráció munkájában, tagja volt az 1973 és 1975 között megjelent Ötágú Síp című folyóirat szerkesztőbizottságának, 1986 és 1989 között pedig a chicagói Szivárvány című folyóirat szerkesztőségének, emellett rendszeresen jelentek meg írásai az Irodalmi Újságban, az Új Látóhatárban, a kanadai Menorában, a bécsi Magyar Híradóban, illetve Naplóban, az amerikai (emigráns) Népszavában, az izraeli Haifai Szemlében, a Montevideoban kiadott Tárogatóban és más magyar sajtótermékekben. Rendszeres vendége volt a minden augusztusban az Ohio állambeli Lake Hope partján megrendezett magyar értelmiségi találkozóknak és szívesen látott előadója az amerikai és kanadai magyar egyesületeknek. Költészetében, egyáltalán irodalmi munkásságában igen nagy szerepet kapott a visszatekintés, a szülőhazája sorsa miatt érzett aggodalom. Emigrációs költészetének (a nyugati 44
