Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Hidegkuti Béla: Ausztráliai történelem (Kuncz Egon: Magyarok Ausztráliában)
zák meg. 1901-től Perth Montana körzetében telepszik le, és tíz évvel később még ott találjuk. Azután nyoma vész. „Hogy milyen színes életük volt egyeseknek!" - mondhatja az olvasó. Arra viszont talán nem gondol, hogy az ilyen bonyolult és kalandos élettörténetek nyomozása milyen hosszú és nehéz munka. A képzeletbeli olvasó talán könnyedén legyint, hogy „könnyű volt mindezt kinyomozni, csak a magyar neveket kellett kiírni a különböző bejegyzésekből". Erre két választ tudok adni: az első válasz az, hogy az ilyen „bejegyzéseket" nem ejtették szerecsen szolgák a szerző ölébe! A második válaszom az ilyen esetleges lekicsinylésre az, hogy Kunz Egon könyvében számos német és szláv hangzású név is szerepel. Elvégre az 1849-es világosi tragédia után Ausztráliába menekült honvédek között - köszönet a szerző alapos kutatásának - találunk olyan neveket is, mint például Szumrák, Prihoda és Münster. A Magyarok Ausztráliában kötet másik érdeme, hogy a korai bevándorlókat gyakran nyomon követi: számos alkalommal megemlíti, hogy mi történt a leszármazottakkal, kiváltképpen, ha azok a tudományos, a művészeti vagy a politikai életben, az iparban vagy kereskedelemben jól ismertté váltak Ausztráliában. Számos olyan magyart is nyomon követ, aki más országba vándorolt tovább Ausztráliából, vagy pedig hazatért Magyarországra. A kötet anyagában Új Guinea-i magyarokról, azaz ott kutatást végző egyénekről, mint például Bíró Lajosról és Fenichel Sándorról is olvashatunk, valamint az Ausztrália tulajdonát képező Déli Sarkvidére utazó tudósokról úgyszintén. Kunz Egon könyve a magától értetődő ausztráliai magyar bevándorlás kitűnő felkutatásán kívül számos más értékkel is rendelkezik. Hadd említsem meg ezek között a jelentős „mellékeredmények" között azt, hogy az olvasó igen jól értesülhet Ausztrália történelméről, Kossuth és követőinek a tevékenységeiről az emigrációban és a II. világháború utáni ausztriai és németországi magyar menekült-táborok körülményeiről, lakóinak mibenlétéről és dilemmájáról. Szerintem a könyv nem-magyar származású ausztráloknak is roppant hasznos történelmi és szociológiai kézikönyv lehetne, és remélem valamikor a kötet angol fordítását is láthatjuk. A szerző kitér a látogatókra is. Reményi Ede hegedűművész 1884-85-ben vendégszerepeit, míg Pásztory Árpád festő a századforduló előtti években töltött néhány évet ebben az országban. Megtudhatjuk, hogy Szigeti József hegedűművész 1932-ben vendégszerepeit, Róheirn Gyula antropológus és etnográfus pedig 1928-ban tanulmányozta a bennszülötteket. Az 1956 után Ausztráliában vendégszerepeit magyarországi és külföldön élő magyar zenészekről és karmesterekről nincs említés. Elvégre ilyenek nagy számban jöttek, az újabbkori művészettörténészettel foglalkozók erről amúgy is bővebben értesültek. A kötet olyan érdekes eseményről is beszámol, mint például számos Muraközben élő szlovén és horvát lakos Ausztráliába való kivándorlása a 20-as években, miután ezek között több magyar névre lehet lelni. Kunz Egon menekült-tárgykörben is értékes szakcikkeket publikált. Nem csoda, hogy ennek alapján kitűnően tárgyalja kötetében a különböző magyar bevándorlási „hullámokat": általában Magyarországról való elvándorlás vagy menekülés fő oka, hogyan találták fel magukat az Ötödik Kontinensen, valamint hogyan viszonyultak a már ott élő magyarokhoz. A kötetből arról is felvilágosítást kaphatunk: miféle ausztráliai törvények szabályozták a több mint 100 év folyamán a Magyarországról való bevándorlást és milyen törvények voltak életben Magyarországon a kivándorlással kapcsolatban. Kunz Egon könyvének megjelenése azért is örvendetes, mert megtudhatjuk belőle mindazok nevét, akikre mind az itt élő magyarok, mind a hazaiak büszkén gondolhatnak. Akadnak számosán ilyenek, kezdve a tudomány világából a sporton keresztül a könyvkiadásig és művészetekig. Kár, hogy nem olvashatunk arról, miként él Ausztráliában két tudós, akik a Magyar Tudományos Akadémia tagjai. A kötetből nem hiányzanak hasznos és sokatmondó ausztráliai népszámlálási és egyéb adat- táblázatok, érdekes illusztrációk. (Például Pulszky Károly 46492-es számjegyű útlevele, melyet „1-ső Ferenc József, Ausztria Császára és Magyarország Apostoli Királya Nevében" állítottak ki a múlt században.) Nehéz lenne a kötetben hiányosságot vagy helytelen értékelést találni. Hiányosság talán az, hogy az Ausztráliában híressé vált magyar sportolók között nem találjuk Jávor Károly nevét, aki Victoria Államban válogatott asztalitenisz edző volt 1957 és I960, valamint 1963-1968 között. Könyve is jelent meg Thanks for Coming címmel. Tanítványai Ausztráliában összesen 71 aranyérmet nyertek. Felesége, Jávor Zsuzsi tízszer nyert bajnokságot - természetesen szintén asztaliteniszben, fia pedig kétszer. Egy ábécérendes névmutatót is hiányolok a könyvből, de erről a kiadónak illett volna gondoskodnia. Nyilván a jól ismert pénzhiány az oka ennek a mulasztásnak. 119
