Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 7-8. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (VII. rész – fordította Szenyán Erzsébet)

dokolnak az éhínségtől. A reggeli egy bögre tea és kukoricalisztből készült lepény hozzá egy tál zöld banánból főzött mátoké. A gyerekek úgy viselkednek, mint madárfiókák a fészekben: mohón lesik a tálat, s amikor a mama megengedi, hogy már ők is egyenek, egy pillanat alatt eltüntetik a matokét.

Állandóan kint vagyunk az udvaron, amelynek közepén egy négyzetalakú kőlap hívja fel magára azonnal az ember figyelmét - ez az ősök sírja, a masiro. Afrikában nagyon sokféle temetkezési szokás létezik. Némely erdei törzsek egyenesen az őserdőbe viszik halottaikat a vadállatok táplálékául. Van, ahol külön helyen, egyszerű, dísztelen temetőkben helyezik el a holtakat. De olyan törzsek is vannak, amelyek a lakóházuk padlója alá temetkeznek. Leggyakrabban azonban a háztól nem messze, az udvarban vagy a kertben temetik el a hozzátartozókat, minél közelebb, hogy érezzék erőt adó jelenlétüket. Az ősök szellemébe, gondoskodó szándékába, figyelmes, segítőkész jelenlétébe vetett hit még mindig erősen tartja magát, lelki támaszt, bizakodó reményt ad. Ha az ősök ott vannak mellettünk, nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat, amikor nem tudjuk, mi a teendő, ők adnak tanácsot, és - ami rendkívül fontos dolog - időben visszatartanak minket attól, hogy hibát kövessünk el, hogy rossz útra térjünk. Minden háznak, minden gazdaságnak két dimenziója van hát: az egyik a látható, tapintható, a másik a rejtett, titokzatos, szent dimenzió, és az ember, ha teheti, rendszeresen ellátogat szülőházába, az ősi házba, mert ott merít erőt, ott szilárdítja meg önazonosságát.

Az udvar másik fontos objektuma, az ősök sírja mellett, a tűzrakó hely, a konyha. Ez nem más, mint három oldalról agyagfallal körülvett, földbe vájt mélyedés, amelyben háromszög alakban három kormos kő fekszik. Ezekre állítják a fazekat, és faszénnel fűtenek alatta. Ez a legegyszerűbb, még a neolitikumban kitalált alkalmatosság a mai napig működik.

Kora reggel lévén, a meleg még egészen elviselhető volt, Godwin tehát elindult, hogy sorra látogassa a szomszédokat. Korábban már beleegyezett, hogy vele tartsak. Az emberek itt egyszerű, vert falú házacskákban laknak, a tetőként szolgáló hullámlemez délben úgy melegít, mint valami izzó plattni. Az ablakokat falba vájt nyílások helyettesítik, az ajtók általában furnér- vagy bádoglemezből készülnek, nincs se keretük, se zárjuk, se kilincsük, inkább csak szimbolikus ajtók.

A városból érkező látogatót itt nagy uraságnak, krőzusnak, lordnak tartják. A város ugyanis, bár egyáltalán nincs messze, már egy másik, jobb világhoz, a bőség planétájához tartozik. Ezt egyébként mindkét fél, a városból érkező vendég és a falusi vendéglátó is jól tudja, a városi vendég tisztában van tehát azzal, hogy nem érkezhet üres kézzel. Ezért aztán a falusi utazást megelőző készülődések sok időbe és pénzbe kerülnek a városiaknak. Amikor valamelyik városi ismerősöm vásárol valamit, azonnal magyarázkodik: - Ezt falura kell vinnem.- Járja az utcákat, nézegeti az árut és mérlegel: - Ez jó lesz ajándéknak, ha majd falura utazom.

Ajándékok, ajándékok. Ezt a kultúrát az állandó kölcsönös ajándékozgatás jellemzi. Mivel azonban Godwinnak nem volt ideje ajándékokat vásárolni, egy-egy köteg ugandai shillinget dugott diszkréten a szomszédok zsebébe.

64