Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 7-8. szám - Csordás Gábor: Rontás és reménység (vers)

„Jó, hogy nem jöttetek elébb, épp most készült el az ebéd!"

„Meg se kérdezed, mivégre jöttünk? Bizony, nem ebédre, Imnem hogy megvegyük pénzen, ami a miénk egészen!"

„Nem adom a szampót soha! Kell is nekem pénz, ostoba! Ennyi nekem a te pénzed!"

„Nem okos minket lenézned!"

„Férfi fattya, ne fenyegess, kardkötőt itt ne veregess!

Nem ijedek meg ilyentől, irtásföldi idegentől!

Takarodjatok tanyámról, tűnjetek el Polijolából!

Ki karddal jő küszöbömre, ne számítson köszönömre! Vágjátok a vakmerőket, szabdaljátok össze őket!"

Vén vajákos Vejnemöjnen akkor megzendíti főnnén híres, húros kanteléjét.

Hinti iszonyú igéjét, vasat viasszá varázsol, bátrakat bénává bájol, igáz izmokat igazul, inak keménye kilazul.

Földön a fényes fegyverek, egy szálig alszik a sereg.

Sötét fészkükből kikelnek, lebegnek lágyan a lelkek, álmok násztánca kavarog, lehullanak lándzsás karok, a láb a léttelenbe lép, s a test, ez a goromba gép oly lágy lesz, könnyű és puha, akár a levetett ruha.

Az összevissza ösztönök között kicsit még zúg, dönög a szédült szellem, s elpihen

a sötét, selymes semmiben, a névtelen, nagy sóimban.

Penge nem peng Pohjolában, Louhi úrnő udvarában, vérten kardok érce nem kong, csak a csodamalom cseng-bong, csak a szép szampó szikrázik, szivárvány színében játszik rézhegy rejtekébe zárva, arany boldogságot járva.

„Őröld ősök örökségét, élet örök édességét, szomorító semmi ellen szaporítsd a reményt, szellem! Ne csak azt add, amit várunk, szűk teret, hol körbejárunk, hitvány termést régi tőről - kezdd az örök kört elölről!"

„Nyájas szavakkal nyűgözlek, kenderkötéllel kötözlek, ereszd el a sziklát, szampó, korhadjon ki kilenc kampó!"

„Terebély tölgy, törj ki tőből! Gyökered tépd ki a kőből!"

Kétölnyi sziklakő alatt leütve vaslánc és lakat.

Kalevai három hősök, igézettel ismerősök kidaloltak kilenc kampót, kicsenték a csodaszampót, megkapták a malmot végre. Fektetik hajófenékre, hamar vitorlát bontanak, s Északnak búcsút mondanak.

Lemminkejnen jókedvében verset forgat elméjében, vígságában veszteg nem ül, kezd kántálni kegyetlenül! Rettentő hangon rikongat, repedt vasköcsögöt kongat. Szélin egy szittyós bereknek