Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 7-8. szám - Csordás Gábor: Rontás és reménység (vers)

»]aj, lelkecském, Lemminkejnen!«

»Erissz, anyám, el kell mennem! Bujdosnom völgyön, hegyen át!«

»Maradj még! Mondd el legalább, mért szakadt rám ez a bánat!«

»Fönt Északon nagy fény támadt, világlott az ég vörösen, füst felleglett örökösen. Gyilkosaim összegyűltek, láttam, lakodalmat ültek, csak engem hagytak hívatlan, szívesen nem láttak ottan.

Férges lélöttyel fogadtak, láttomra kardot ragadtak, tehénbőrt tettek a földre,

Észak ura hogy megölne, hogy a húsomat hasítsa, fejem gádoron gurítsa.

Keresztül döftem a karddal, s hada most nyomomban nyargal. Nem lesz most már nyugovásom, szülém házában szállásom, feleségemmel fél órám, könnyét ontva ha gondol rám, párnaciluít ha cirógat, s gyűri combján takarómat.«

»Tudok én egy titkos helyet, egy szemernyi szép szigetet, ahol apád is bujdosott. Megmondom, ha megfogadod, hogy tíz álló esztendeig nem forgatod fegyvereid.«

»Itt törjön ketté a kardom, ha az esküt meg nem tartom!«

»Fövenyen fekszik a bárka, amivel apád bejárta a távoli tengereket.

Keríts két rönköt, kereket, vonszold vízre, vonj vitorlát, felszélnek fordítsd az orrát, úgy hajózzál harminc napot.

Amikor a sarkcsillagot keresztrúd kötelén látod,

Szár szigetét megtalálod.«

Lemminkejnen így cselekszik, ingó víz iránt igyekszik, a bárkát kátránnyal keni, sóval, kölessel terheli, csattogó vásznat csigázva a szárnyas szelet igázza, fogja a kormányt feszesen, fordul a bárka kezesen arra, hol fókák ugatnak.

Apja nyomán tart nyugatnak, hajózik harminc napokat, hétszám hullámot hasogat, míg tenger és ég határán egy part sejlik át a párán, földsáv, fenyvektől fekete:

Szár szemernyi, szép szigete hegycsormú házaival, tarka tetők százaival.

»Kik állnak hintés kötőben a gazdátlan kikötőben?

Férjük mért nem feddi őket, szöszfejű, szép szári nőket? Bátyjuk mért nem mordul rájuk? Térd fölé tűrve ruhájuk... Szöszhajukból hol a fésűk?... Illetlen a nevetésük...

Kivillan karjuk kövére...

Fölforr itt a férfi vére!

Hej, szászor szép szári lányok, hajósszállást hol találok? Nyoszolyát, hol elnyughatom, kezem-lábam kinyújthatom, mert erőst meggémberedtem! Húztam hévben és hidegben, harminc napig hánytorogtam, kormánypadon kuporogtam.

Elég egy nyers nyárfadeszka, ha sarkamig ér a hossza...«

»Hajósszállást itt nem találsz! Hanem hogyha házunkba szállsz,