Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Csordás Gábor: Rontás és reménység (vers)
Ajnó készül hát az útra, bár mosolyra mégse bírja Joukahajnem széles kedve. Száll a szánkó, és sziszegve hasít hornyot hűvös hóba. Patkó peng, rúnákat róva téli tavak tükrös jegén. „Szép húgocskám, szeretlek én! A vén, gazdag Vejenmöjnen vigaszod nem adja ingyen: lesz csengő réz, cifra játék, veres pénzen vett ajándék! Amit csak kérsz, tiéd minden!" Hetvenkedő Joukahajnen így kereste húga kedvét, míg elérték Vejtiö telkét. Ottan a küszöbre állva Joukahajnem így kiálta: „Öreg Vejnö, vén vajákos! Jó napot jászlad javához! Magam jeles Joukahajnen, Ajnó húgom ez mellettem. Azt ne hidd, hogy kérni jöttem, csak jöttem, hogy csapju nk vásárt. Kényes kelmét, drága násfát adj elő hamar, s nem ingyen: mert ajándék nem kell innen!" Vejnemöjnen szót se szólal, csak körbejár kis Ajnóval, megmutatja háza mélyét, hozná húros kanteléjét. „Nincs időnk igédre mostan! Imhol a pénz, amit hoztam, ide a legdrágább kendőt!" „Látok valót és leendőt: látok locsogó legénykét, látom vad kedvének végét; látok lenhajú leánykát, látom virágzóra váltát, látom szerelembe estét, látom terhet termő testét." „Egy nap reszket, más nap táncol Vejnemöjnen vigaszától! Vérét ontom, hogyha máskor hozzányúl húgom lmjához!... ... Hej, a gonosz, vén vajákos a váltságpénzt visszalopta, a vállkcndőt ingyen adta! Jegykendő lett, vőajándék! Hogy Ajnó asszonnyá váljék! Testvérétől elszakadjon! A lovamat! Hol a kardom!" Mint a magas mennyből hulló, ég tetejéről leromló csillag éji láthatáron, s tükörképe tengeráron; két csónak, kormánya törvén, mit középre ránt az örvény; mint tavaszi, tág, virágzó tisztásra szemközt kiváltó két agancsos szarvasbika, erdők ünőt űző ura: Vejnemöjnen s Joukahajnen úgy uszulnak egymás ellen. Vejö úr vágtat nyugatról, Joukahajnen jő keletről, mint mennykő a jellegekből. Paripák patkója csattan, íj-idegként istráng pattan. Rúd a rúddal összereccsen, szántalp-szilánk szertefreccsen, palánk pozdorjává porlik. „Ármánnyal elvetted Ajnót, rézpénzem lmjába rejtve! A vevőt vassal veszejtve véghez viszem most a vásárt!" „Vesztő a vas, hol varázs árt! Tudatlannal nem tusázok, míg szolgálnak száz világok. Szám ha szólal, szélvész süvölt, egy igémtől inog a föld. De lm dühvei dong a dallam, Ukkó úr villáma villan, s énekemtől ég az erdő! 32
