Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 6. szám - CIÁNSZŐKE TISZA - Katona Imre: Hableányok a Tiszában (Népi és személyes emlékek)
nátból kivett gyutaccsal halásztak; a víz alatti robbantás kipukkasztotta a halak hólyagját, csongrádi szóval: pukkantyúját, és így a felszínre kerültek. Szép látvány volt viszont a halászat, és egyszer azt is láttam, milyen módszerrel rákásznak a Holt-Tiszán: csendesebb partszakaszok mentén egymástól néhány méter távolságra félgömb alakú drótkosarakat süllyesztettek valamivel a víz alá, fent parafa lebegett, bennük középütt csali volt, melynek kedvéért a rák bemászott, de ki már nem tudott kecmeregni. Amikor magunk között, szigorú felnőttektől kissé távolabb fürödhettünk, ki nem fogytunk az ötletekből, játékokból és egymás ugratásából. A figyelmetlen társakat lefröcskölték, sárral bekenték, homokban meghempergették, bent pedig váratlanul víz alá nyomták és kinevették, ha akaratlanul is „jót" ivott. Akit meg akartak szégyeníteni, lerántották róla a fürdőnadrágot, ezt persze bosszús kergetés követte. Nyár vége felé megkérdezték: - Kérsz görögdinnyét? Igenlő válasz esetén - némi távolságban - víz alól meztelen feneküket felmutatva ugratták be a gyanútlan várakozót. Maga a Tisza-gát különleges élményt nyújtott: szedtük a bogarakat, pókokat, az utóbbiakkal szabályos viadalokat rendeztünk. A füvön kergetőztünk, bukfenceztünk és főként labdáztunk. Helyi lelemény lehetett a város alatti Tisza-gát felőli meredek, betonozott, téglával kirakott oldalán a fogócskázás: az volt az igazi virtus, ha mezítláb le-föl szaladgálva kergetőztünk és volt, aki a tövétől a koronáig kapaszkodás nélkül fel tudott szaladni. (Nem emlékszem, hogy a tiszai gyerekek között egyetlen elhízott is lett volna.) A behavazott Tisza-gátról ereszkedve szánkáztunk, közben a hógolyózás, hempergés, egymás hóval való tömködése el nem maradhatott. Átázott cipőben, ruhában kerültünk haza. Csendben figyeltük a téli jégzajlást: a szabálytalan táblák egy-egy kanyarban egymáshoz súrlódva üveges-ezüstös hangokat hallattak. Ha elértük, köveket dobáltunk a jégtáblák tetejére. Ha pedig nagyon ritkán beállt a Tisza, kijelölt helyen átjártunk a várossal átellenes partra. Csuszongálni (csúszkálni), nem nagyon engedtek bennünket, ezért ekkor is inkább átvonultunk a Holt-Tiszára, és annak jegén hárman-négyen mélyre bementünk, csúszkáltunk, ugráltunk, de ha megreccsent a jég, ahányan voltunk, annyi felé szaladtunk. A téli Tisza azonban nem volt olyan veszélyes, mint a nyári, és jégtorlasz sem keletkezett soha rajta, mint nem egyszer a Dunán. Igaz, mi is inkább a kisebb, befagyott tócsákon csúszkáltunk, patkós bakanccsal sarkaltunk, vagyis oldalt tartva a lábbelit, félköríveket karcoltunk a jég tetején. Lehetett csúszkálni állva, guggolva, egyedül vagy párban, stb. (A korcsolyapálya a város szélén volt, és nem soknak volt felszerelése.) Főként a Tisza nyújtotta a természeti ismereteket is, én például ott láttam először esőzsákot (tornádót) és négy évenként felejthetetlen Tisza-virágzást, mely életem eddigi legszebb, legnagyobb természeti élménye. Tisztább helyeken még inni is mertünk a folyóból; nem emlékszem, hogy valakinek baja esett volna. A múlt században - mesélték - a belváros alatt még ún. merigetők voltak kikötve, ezekről merítgették meg a korsókat, otthon a vízpad- ra téve megvárták, amíg a lebegő, finom iszap leülepszik, és aztán ittak a vízből. (Járványok idején ez nagyon veszélyesnek bizonyult, végleg el is tiltották.) A part mentiek szinte vakon bíztak a víz tisztító erejében, a közelben lakók például nem földelték el elhullott jószágaikat, hanem az éj leple alatt beledobták a Tiszába. Ez lett a sorsuk a „felesleges" ku- tyakölyköknek is, a felhevült lovakat gyakran megjáratták a partközeli sekély vízben. (Helyi ballada szól a lófürdetés közben vízbe fulladt csongrádi, Zsinór utcai legényről.) Valaha mostak is a Tiszában, igaz, már csak régi stílusú balladák emlegetik, hogy a leány: - Elment a Tiszába zsebkendőket mosni...; vagy: - Elment ő, elment a Tiszára mosni... A kék Dunával ellentétben a szőke Tiszának soha nem volt tiszta, átlátszó a vize, annyi finom, lebegő iszapot szállított. Áradáskor egyenesen zavarossá vált, ezzel indít a csongrádi Bogár Imre balladája is: - Zavaros a Tisza..., de ugyanez szerelmi dalokban is előfordul ellentét formájában: - Zavaros a Tisza, nincs tisztogatója; Bánatos a szívem, nincs vigasztalója... 85
