Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 6. szám - A JÖVŐ SZÁZAD IRODALMA - Alföldy Jenő: Álom a jövő század irodalmáról
könyvek olvasói eddig is tették a mű által megpezsdülő képzeletükben, de már a lézersugarakkal vagy egyebekkel előállított káprázatvilág elvarázsoltjaként, a betűktől elszokva, egy technicizált világ újabb eszközrendszeréhez alkalmazkodva. De hagyjuk ezt a sci-fi-írókra, illetve bízzuk a jövőre azzal a bizalommal, amellyel Verne Gyula és Karinthy Frigyes pillantott fél évszázaddal vagy egy egésszel előre, megsejtve az űrhajót, a távolbalátót, sőt a múlt lepörgetésére alkalmas időgépet is. Az ilyesmi, bármennyire látványos változások történjenek e téren, részletkérdés. Ahogy a régiek agyagtáblába vésett vagy viasztáblára karcolt írásainak, úgy a mi korunk számítógépbe pötyög- tetett gondolatainak igazságtartalma sem a technikán dől el. A kérdés az, hogy az írók írják-e meg a valóságot, vagy a valóság írja meg őket. Úgy érzem, a dolog ezen fordul meg, és nem azon, hogy mennyire változik át a Gutenberg-galaxis Neumann- vagy más, előttünk még nem ismert galaxissá. Igen, ha banálisán hangzik is, nagy kérdésnek tartom, hogy mennyiben írja meg a szerző a korát, és mennyiben erőszakolja rá múló törvényeit a szerzőre a kor, melyben él. Vas István így fogalmazta meg véleményét a kor meghatározó szerepéről s az ember önállóságáról: „Determinációnkon a tudatunkkal áttörni - már egy neme a megváltásnak". Ha ez igaz - én szentül hiszem, hogy az -, akkor az következik belőle, hogy a küldetéses író nemcsak jó médium, hanem tiltakozás, ellenállás és jobbító erő is. Annak fölismerése, hogy az irodalom sorsról, a mi sorsunkról beszél. Mellesleg az irodalom legfőbb ellensége, az unalom ellen is ez a legjobb szer: a sorsunkat nem unhatjuk meg. A giccsirodalomban is kifejeződik a kor szelleme; a giccsíró jó médium, aki híven és kritikátlanul kifejezi azt, amit a kor rákényszerít az emberre. Nem így a küldetéses író. O nem csupán harcról, győztesről és legyőzöttről beszél, hanem szükségletet kelt a jó iránt, és rávezet arra, hogy mi a rossz. Tudomásul veheti, hogy a rossz erősebb a jónál, meg is megmutatja ennek minden fájdalmát, de mindaddig reményt is ad, amíg műve segít a jót megkülönböztetni a rossztól. Én azt szeretném, ha ötven-száz év múlva is áthatná az emberek életét az a szellemi örökség, amely az irodalomban a kezdetektől a mi korunkig felhalmozódott. És szeretném azt is, ha ez a hatalmas értéktömeg újakkal gyarapodna. „Ars longa vita brevis" - mondták a rómaiak; az emberélet kevés ahhoz, hogy a művészetet megismerje. Az emberiség időtlen időkig „megélhetne" a már létrehozott irodalmi művekkel. Mégis mindig szükség van újakra. A régi értékek iránti rajongásunk kelt vágyat az újak létrehozására, és csak addig lehetünk fogékonyak a régiek művei iránt, amíg megőrizzük elemi szükségletünket, hogy új művek is szülessenek. Szeretném, ha a jövőben is folytatódna az a nyílegyenes vonal, amely a kezdetektől korunkig, Homérosztól és a Bibliától Dürrenmattig, García Márquezig, Nagy Lászlóig vagy Pilinszky Jánosig meghúzható. Nemcsak a szépségről, nemcsak a tökélyről beszélek, noha az is emberformáló erő. Az író, a költő azzal, hogy érzéseit, gondolatait és felháborodását formába önti, már nemcsak „kifejezi a korát", hanem rendet csinál az ösztönök, érzelmek, érdekek és gondolatok zűrzavarában. Az író azonban nemcsak passzív közvetítője, médiuma a nyers valóságnak. Nem csupán tükröt tart az emberi természetnek, noha tudjuk, ez is a dolga. A költő nem azért ad hű képet a világról, mert elégedett vele. Ellenkezőleg: azért, mert elégedetlenség tölti el vele szemben. Szeretné, ha a biztos kézzel kitapintott, jóra vezető erők felülkerekednének a túlerőben lévő démonisággal szemben. S ha ez nem lehetséges, mert a jóra való erők rejtve maradnak, akkor önmagából, a saját leikéből teszi hozzá a pontosan fölmért „adott világ"-hoz azt a jóakaratot, amely hiányzik belőle, mint e század egyik legnagyobb szelleme, József Attila. Hadd utaljak vissza a kezdet kezdetére, Homéroszra. A homéroszi eposzok azt sugallják, hogy az erkölcs nincs eleve benne a világban, azt az ember teszi hozzá. Az emberi fogalmak szerint mindenféle erkölcsi törvény fölött álló istenek és istennők hiú vetélkedése 77
