Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 6. szám - A JÖVŐ SZÁZAD IRODALMA - Sándor Iván: Regényszinopszisok - 2080

Mégis mi vezessen bennünket, ha az irodalomnak az élethez való kapcsolatát mérlegeljük? Engedjék meg, hogy felolvassak néhány mondatot. Czeslaw Milosz írta húsz éve. Az író erkölcséről, a munkálkodásáról, amiről itt tulajdonképpen mindvégig beszélni szerettem volna.

„Látni és leírni annyi, mint képzeletben újrateremteni valamit. A távolság, amelyet az idő rejtélye hoz létre, nem változtatja meg szükségszerűen zűrzavarrá, egyre halványabb árnyékká az eseményeket, a tájakat és az emberi arcokat. Ellenkezőleg. Tiszta fényben mutatja őket, hogy minden tény, minden dátum még pontosabb legyen, és fennmaradjon, örökké emlékeztetve az emberi elaljasodásra, de az emberi nagyságra is. Mindazok, akik élnek, megbízást kaptak mindazoktól, akik örökre elhallgattak. Az ember a kötelességének csak akkor tesz eleget, ha igyekszik pontosan rekonstruálni azt, ami volt, megtisztítva a múltat a hazugságoktól és a maszkoktól."

Mi mást ismételnék mindezzel, mint azt, hogy a hazugságoktól és a maszkoktól való megszabadulás, a jövő irodalmának abban a piciny szakaszában, amit mi a jelen éveiként élünk át, meghatározhatja a regényíró hétköznapjait.

Csónakház, vitorlással (1930 körül)

66