Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 6. szám - Lengyel András: Genézis és kompozíció viszonya az Esti Kornélban (Kosztolányi kísérlete az én-integritás bomlásának kompenzálására)

I. fejezet „előreutalásai" nem föltétlenül teljesednek be; Esti nem mindent vált valóra abból, amit az I. fejezet „ígér".

Nyitott kérdés: „hiba"-e ez, vagy ellenkezőleg, a regényforma megújítása - a forma föllazítása, töredékessé, nyitottá tétele által? A megnyugtató válasz további, e tanulmány nézőpontjától eltérő megközelítéseket igényel. Szempontunkból azonban ennek tisztázásánál most fontosabb annak megvilágítása, hogy az I. fejezet megírásának milyen gondolkodástörténeti funkciója volt Kosztolányi személyes életében.

Ha az I. fejezetet figyelmesen olvassuk végig, kiderül, megírását kompozíciós okok tették szükségessé. Kellett valami, ami a szerteágazó, egymáshoz legjobb esetben is csak itt- ott kapcsolódó történeteket s az intellektus még végletesebben kalandozó mozgásait: játékait és gondolatkísérleteit összefogja, közöttük az egység tudatát megteremti - túl Esti Kornél nevén. Ennek az egységteremtésnek voltak külsődleges eszközei (a „fejezetekre" osztás; a fejezetenkénti sorszámozás, amely az elsőtől a tizennyolcadikig tart; a fejezetcímek alá tördelt, előreutaló funkciójú rövid szerzői narrációk egységes íve stb.). Az igazi, ezeken túlmutató egységesítést azonban csak Esti Kornél átfogó „bemutatása" tette lehetővé. Hogy az I. fejezet egyik funkciója egy ilyen bemutatás, maga a szerzői narráció mondja ki („Első fejezet, amelyben az író bemutatja és leleplezi Esti Kornélt, e könyv egyetlen hősét" [EK1: 5.]). Esti bemutatására nyilvánvalóan azért volt szükség, mert ha valakiről már az elején tudjuk, hogy kicsoda, utóbb már nem kell lépten-nyomon újra jellemezni: elegendő az aktualitások puszta rögzítése. Egy ilyen átfogó jellemzéssel a korábban keletkezett, de a könyvben csak az I. fejezet után olvasható Esti-jellemzések részlegességére, egyoldalúságaira fölmentés adatik; igazolódik Esti változó súlyú és funkciójú jelenlétének minden esetlegessége. Ami nincs meg a részletekben, az megvan a legelőször olvasandó átfogó bemutatásban. Esti ilyen bemutatásának azonban, a könyv immanens logikája szerint, valamiképpen integrálnia kellett mindazt a sokféleséget: érzületi hullámzást, intellektuális kalandozást, sőt az egyes „fejezetekben" alkalmazott fabuláris eljárást is, amely Esti Kornél nevéhez tapad, s amelyet az azonos tulajdonnév valamiképpen egymáshoz rendel. Az első fejezet Esti-portréja így nagyon sok, meglehetősen különböző, egymáshoz viszonyítva heteronóm szövegfejlemény integrációjává válik. S míg a többi fejezet (valamint a kihagyott novella-darabok) a szerzői én hasadásának, egymást nem ritkán kizáró részekre - szerepjáték-lehetőségekre - való elkülönülésének dokumentumai, itt egy ellenkező előjelű folyamat mutatható ki. A hasadás, az én-integritás bomlásának ellensúlyozása, kompenzálása, az ellentét személyiség-mozzanatok integrálásával, egységes egésszé szervezésével.

Egy ilyen egységesítésnek azonban több, a könyvvé szerveződő szöveg immanens logikájából következő föltétele van. Mindenekelőtt - túl a közös tulajdonnéven, Esti Kornél nevén - valami integráló mozzanatot kell találni, de ez a közös mozzanat nem tüntetheti el, szelektálhatja ki a szövegekben már adott, egymással ellentétes elemeket. Ez - esetünkben - csak úgy volt megvalósítható, ha a szöveg két külön figurát hoz létre (Estit és a szerzőt, magát „Kosztolányit"), akik együtt minden végletet integrálni képesek - ám ugyanakkor a szöveg jelzi is ennek a kettőnek az egységét, sőt azonosságát.

Hogy Esti Kornél több funkciójú szerepeltetésének (alakmás, Self-kiegészítés, ürügy és alkalom a történetmondásra stb.) elsődleges motivációja az én-integritás bomlásának ellensúlyozása, kompenzálása, már az első fejezet megírását időben megelőző részek is tanúsítják. A Csók című szövegben (amely a könyv III. fejezete lett) már 1930-ban ilyen narráció olvasható: „Esti boldog volt. Boldog volt, hogy másnak nézték, mint ami, talán olasznak is, de mindenesetre másnak, egy idegennek, egy embernek s tovább játszhatta szerepét, kiszabadulva abból a börtönből, amelybe születésétől fogva bezárták" (EK1: 63.). S Esti egyik vallomása ugyanott így hangzik: „Mindenki vagyok és senki. Vándormadár, átváltozó művész, bűvész, angolna, amelyik folyton kisiklik az ujjak közül. Megfoghatatlan és átfoghatatlan" (EK1: 65.). Mert vágya az, hogy „minden, ami szép és rút, minden, ami látható és láthatat56