Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 5. szám - Szigethy András: Egy úr a Neue Zürcher Zeitungtól (Beszélgetés Andreas Oplatkával, a Neue Zürcher Zeitung volt skandináviai, párizsi, moszkvai, napjainkban közép-kelet-európai tudósítójával)
- Miért mozdultatok ki ilyen helyzetben?- Valóban, akkor még Budán nagyon komoly harcok voltak. Valamikor reggel három és négy között hátizsákokkal elmentünk gyalog a Pasarétre. Amit ma nehéz elhinni, hajnalban tele voltak emberekkel a budai utcák, sokan sorba álltak a pékműhelyek előtt. Az egyetlen veszélyes hely a Mártírok útja, a mai Margit körút volt, a Széna térről az út hosszában időnként lőttek. Ki, hogyan, mivel, nem tudom, nekünk egyenként kellett átszaladnunk az úton, az kellemetlen pillanat volt. Amúgy aztán, amikor felértünk a kutatóba, ott tényleg lehetett aludni. Ma is bennem van a kép, ahogyan a hegyről látszott, hogy égnek a csepeli olajfinomítók, hatalmas lángokkal. Ennivaló viszont nem nagyon volt. Apám barátjának munkahelyén, a szomszédos élelmiszer-ipari kutatóintézetben megettük a kísérleti konzer- veket. Aztán később, kilencediké körül visszamentünk a városba, amelyet addigra már elfoglaltak a szovjet csapatok. A Széna téren mindenütt ott álltak a szovjet tankok, orosz őrszemek. Hirtelen nagyon nagy csend lett a városban. Az emberek jóformán nem beszéltek, lehajtott fejjel mentek az utcán, legfeljebb néhány halk és gyűlölködő megjegyzést tettek a szovjetekre, de egyébként nagyon nagy csend volt, ez maradt meg bennem. Aztán 12-14-e körül megint nyakamba vettem gyalog a várost. Végigjártam Pestet, eljutottam az Üllői út és a Körút kereszteződéséhez, a Corvin-közhöz. A látvány döbbenetes volt. A ház, amelyben a fogorvosom lakott, összedőlt. Máig bennem maradt az a jelenet, hogy miközben döbbenten álltam, odaérkezett egy fiatal pár, és a látvány hatására a nő elkezdett sírni. A férfi megfogta a vállát, s valami olyasmit mondott: ne sírj, Márta, meglesz még ennek a böjtje! Nyilván az oroszokra értette. 1991 után, amikor összedőlt a Szovjetunió és megkezdődött a mindmáig tartó orosz mizéria, nagyon sokszor eszembe jutott ez a mondat. Hogy tulajdonképpen ez az egész kelet-európai birodalom magának Oroszországnak sem hozott hasznot, ellenkezőleg. Történelmileg felmérve, Közép-Európa megszállása orosz szempontból nagyon egészségtelen fejlemény volt. Hiszen iszonyú erőket vont el a belső modernizációtól az, hogy a külső hatalmi, a nagyhatalmi és katonapolitikai oldalra helyeződött a fő súly, aminek fontos része volt a közép-európai országok karbantartása és kordában tartása. Tette mindezt egy technológiailag és gazdaságilag elmaradt ország, amelynek sokkal fontosabb feladata lett volna, hogy saját belső gondjait megoldja.- Ezzel tulajdonképpen azt mondod, hogi/ a közép-európai zóna fenntartásának terhei döntő mértékben járultak hozzá a Szovjetunió összeomlásához.- Igen, ezt gondolom, és azt is, hogy a Szovjetunió elszigetelődése nagymértékben a Kö- zép-Európára való rátelepedésből adódott. Erre persze lehet azt mondani, hogy mindez a második világháború és a hitleri megtámadtatás következménye volt. Erre viszont azt lehet mondani, hogy ez meg a Hitlerrel való paktálásnak volt a következménye. Lehet ezt tehát ragozni, vissza egészen Adámig és Éváig. Ám mindez nem változtat azon: az a tény, hogy a Szovjetunió a második világháború után biztonsági meggondolásokból, ilyesféle reflexekből az elhatárolódást, a zárt birodalom megteremtését, egy csatlós zóna, egy előretolt biztonsági övezet létrehozását választotta annak összes ideológiai, gazdasági, katonai, külpolitikai vonzatával együtt, vezetett ahhoz, hogy a Szovjetunió végül is a Nyugattal folytatott versenyt hosszú távon elvesztette.- Keleti tömb - ma már értelmetlen fogalom. De ötvenhat november 4-c után nem volt egyszerű kijutni ebből a keleti tömbből.- Apám a cukoripari tevékenysége révén kapott egy határsávbelépőt a Petőházi Cukorgyárba. Ott folyt egy technikai kísérlete, ő volt az úgynevezett J-diffúziónak - ez egy cukorgyári berendezés - a feltalálója két munkatársával együtt, és a Petőházi Cukorgyárban állt az egyik prototípusa ennek a berendezésnek. A sávbelépőt könnyen megkapta: kifejezetten örültek, hogy a nagy sztrájk idején végre valaki dolgozni akar, felveszi a munkát. Hogy engem is levisz magával, az már viszont nem volt benne a játékban. Akkor már hébe-hóba 47
