Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Zelei Miklós: A kötéltáncos (elbeszélés)
gyón vonzotta a közönséget, amiért is hol a segítőtől, hol a virtuóztól kapott egykét bankjegyet a kötegből. Hátukban a halember tátogott szakadt tornacipőbe hajtogatott uszonyokkal, a lacikonyha pultja előtt meg egy zsíros szárnyú, kövér és csapzott sólyom fetren- gett a cementen, s azonnal befalt minden mócsingot, beivott minden maradékot, amit lehajítottak vagy kiloccsantottak neki. A piszkos cementpadlón kopogtak Jancsi bohóc kamatlábai is. Az ő remeklése, hogy jó barátaitól nagy összegű, nem túl hosszú lejáratú kölcsönöket kér, azonnal berakja a bankba, egy hónapig, kettőig neki kamatoznak a bankók, s miután kivágta belőlük magának a rezet, a tőkét hálálkodva visszaviszi. A hátsó soron egy csomó bolhacirkusz dirigálta magára a figyelem középpontját. A bolhaidomárok acéltopánkát húztak a bolháikra, s ahogy a kis vitézek pattogtak a hintákon, szökelltek a cérnaakadályok fölött, nagyokat koppant a talpuk. Elefántház, olvastam az egyik bolhakalitka fölött. A másikon nagy neonbetűk villogtak: „Mamutparádé". A bolhaidomárok verték a tamtamot, a kikiáltók szórólapokon, rádiókon, tévéken irányították a kasszához a jónépet. Az előadás még véget se ért, máris kezdődött elölről. Már föl is rámolták a bolhanyerget az egyik vezérpéldány hátára, s a bolhadirektor bekonferálta, hogy nyolc rabszolga emeli föl az elefántszékbe a nagy királyt. A maharadzsa és népes kísérete nekilendült, ugrott és méltóságteljesen keresztülpattant a cérnakarikán, amit hatalmas taps, és a bolhaidomárok elismerése jutalmazott. Ahogy a vascipellős bolhaosztagok ide-oda, összevissza ugrándoztak, a bolhacirkuszok együttes hangja folyamatos géppuskaropogást adott ki. Rémülten állt ott egy amatőr, arca bánatosan lefolyt, rácsöpögött a zakójára, onnan a nadrágra, s fekete tócsába gyűlt körülötte, amelyet mindenki elkerült. Kezében egy tábla, amelyen csak ennyit olvashattam: „Én". A Tiszta Férfiúság Kézegyensúly Point reflektorözönében egy fehérbe öltözött férfiú állt sugárzó arccal: a kézegyensúlyozó akrobata. A lábai combig be voltak betonozva a porondba, hogy abszolút stabil legyen a mutatvány, a kezeit pedig úgy tartotta, mint egy karos mérleg két karját. Néhány pillanatra teljesen azonos szinten volt a két keze, mert egyik tenyerébe is tettek kétmilliót és a másik tenyerébe is tettek kétmilliót, s így, ha csak másodpercekre is, de az egyensúly eszményien megvalósult. Az akrobata veleszületett tulajdonságának köszönhette rendkívüli képességét: a tenyerében sokkal több idegszál huzalozódott, mint egy közönséges polgáréban, és tele volt Vater-Paccini érzékelő testecskékkel. Ennek köszönhetően a tenyere ultrareceptorként, úgy is mondhatjuk, hogy két különlegesen érzékeny serpenyőként működött. A liliomos akrobata így anélkül, hogy odanézett volna, rögtön tudta az összegek nagyságát, és jobbra vagy balra hajlással jelezte, hogy melyik serpenyője súlyosabb. Az elhajlás mértéke a háta mögött lévő skálán forintra kerekítve mutatta a különbséget, de az akrobata a folyamatos egyensúlyra törekedve azonnal tartotta másik serpenyőjét. A legkülönbözőbb hazai és külföldi bankokba eldugott folyószámlák növekedése artisztikusan tükrözi az ideális állapotért vívott töretlen har29
