Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 4. szám - Alföldy Jenő: Már megint (még mindig) vízügyek (Sárándi József: Korvégkezdeteim)
zsurnaliszták és mafla epigonköltők ínyenckedésének tárgya lett ez a mondás. Tréfákkal bizonyítják, hogy az írók dolga nem a sokszor tehetetlennek bizonyuló vízügyi hivatal átvállalása, hanem jó írásművek alkotása. (Van, akinek van képe hozzátenni jelezve, hogy meddig terjed a szellemi hatásköre: no és persze az alany és az állítmány egyeztetése. Mintha nem Illyés írásaiból kellene időnként magánvizsgát tennie ezen a téren is, hogy szó ne érje a ház elejét.) Sárándi elmondhatja, hogy - idegeit nem kímélve - évekkel sikerült meggyorsítania írásaival a leányvári vízügyek rendezését. Vajon hány író művei váltak ilyen eredményesen „anyagi erővé"? -, hogy kissé divatjamúlt szóval fejezzem ki magam. S mindjárt hozzáteszem: az új divatok idején miért mindig a jót száműzik a régiből? Miért a közéleti bátorságot, a ténylegesen kockázatvállaló és közhasznú felszólamlást, cselekvést? Miért kell a keservesen kiharcolt vagy kiböjtölt demokráciát naponta besározni? Bárhogy ágál, nem demokrata az, aki közhasznú írói törekvéseket akár a magas esztétika, akár a szerepértelmezés címén akar semmissé nyilvánítani. Sárándi minden írói és mentalitásbéli gyöngéjével együtt demokrata, a szó igaz értelmében. A szó igaz értelme tudniillik az, hogy a hatalomnál százszor inkább tiszteli embertársait, és ugyanennyiszer jobban a szellemi értékeket. Kétségtelen: vannak olyan anarchisztikus megnyilvánulásai, amelyek önmagukban nem jelentenek értékeket, sőt saját, jól meggondolt törekvéseit is inkább aláaknázza velük, mint segíti - például amikor felülteti valamelyik hivatalt (bolond lennék megmondani, melyiket -, még hogy rám hivatkozva rázhassák le majd egy fontos közügyben kezdeményezett újabb akciója alkalmával!). Ez jobb, mint amikor valamelyik ál-elődje úgy perelt a száraz lábbal használható és pormentes járdáért, hogy nemcsak a föltétien publicitást várta el, hanem egyszerre tartott igényt az önfeláldozásért járó mártírkoszorúra és arra, hogy az általa megbírált intézmény terjessze föl kormánykitüntetésre. Sárándiban talán az tetszik legjobban, hogy bár - mint minden ép érzésű költő - ő is szeretné, ha szeretnénk, azért van, amit ennél is fontosabbnak tart, és ezért képes elviselni, ha kell, a magánosságot. Van, amikor a sokasággal együtt, és van, amikor a sokaság ellenére kell szót emelni a közügyekért. Nem árt újra és újra, mindenféle helyzetben tisztázni, hogy mi az a demokrácia. Kívánom neki, hogy az ő számára se váljon kényelmetlenné az igazmondás demokráciája, ha például verseinek némely erőltetetten groteszkesített szójátékát vagy más gyöngeségét szóvá teszem. Prózája bizonyítja, hogy nincs híjával a hiteles és plasztikus írói kifejezőerőnek -, annak az istenáldotta képességnek, hogy mondataiba lelket leheljen. (Mágus Kiadó) Alföldi/ Jenő 96
