Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 4. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (IV. rész – fordította Szenyán Erzsébet)

fölfegyverkezve, tol minket maga előtt, s kivezet az udvarra, mintha kivégzésre mennénk.

Gyötrő betegségem egyik megnyilvánulása az állandó, legyengítő láz. Este szökik föl, s ilyenkor olyan érzésem támad, hogy csontjaim sugározzák a magas hőmérsékletet. Mintha valaki a gerincvelőm helyére fémspirálokat helyezett volna, s az elektromos hálózatba kapcsolta volna azokat. A spirálok fehér izzásig melegszenek, és egész csontozatom, láthatatlan, belső fűztől körülvéve, lángokban áll.

Nem tudok elaludni. Ilyen estéken fekszem Dar es-Salaamban, a szobámban, s figyelem, hogyan vadásznak a gyíkok. Azok, amelyekkel a lakásokban lehet találkozni kicsik, nagyon mozgékonyak, téglavörös vagy világosszürke színűek. Ügyesek, hajlékonyak - könnyedén futkosnak a falakon és a plafonon. Soha sem mozognak normális, nyugodt léptekkel. Először állnak mozdulatlanul, dermedtem aztán váratlanul nekilódulnak, elérnek valamilyen csak általuk ismert célt, aztán újra mozdulatlanná dermednek. Csak gyorsan lüktető törzsükön látni, hogy az a nekirugaszkodás, az a sebes vágta úgy kimerítette őket, hogy most igazán pihenniük, szusszanniuk kell egyet a következő villámgyors nekiiramodás előtt.

A vadászatot este kezdik, amikor a szobában már ég a villany. Érdeklődésük és támadásuk tárgya bármely rovar - légy, ganajtúró bogár, molylepke, éjszakai lepke, de főleg moszkitó - lehet. A gyíkok váratlanul bukkannak föl, mintha valaki katapultból lőtte volna ki, s ragasztotta volna őket a falra. Körbetekingélnek, de fejük nem mozdul: szemük külön-külön van beágyazódva, olyan, mint egy csillagászati távcső, ezért aztán mindent látnak elől is, hátul is. Nos, a gyík hirtelen megpillantott egy moszkitót. Elindul felé. A moszkitó látja a veszélyt, menekülni kezd. Érdekes, hogy sosem menekül lefelé, a mélységbe, amelynek alján a padlódeszkák vannak, hanem a levegőbe emelkedik idegesen, és dühösen köröz, aztán repül egyre följebb és följebb, mígnem a plafonon landol. Még nem tudja, és valószínűleg nem sejti, hogy ennek a döntésének halálos következménye lesz. Mert amikor a plafonhoz tapad, fejjel lefelé, elveszti tájékozódási képességét, irányérzékét, összekeveri a világtájakat. Következésképpen ahelyett, hogy eltűnne a veszélyes terepről, amit a plafon jelent, úgy viselkedik, mintha zsákutcába, kilátástalan kelepcébe esett volna.

A gyík most már, hogy a moszkitót a plafonon tudja, örvendezhet és száját nyalogathatja; a győzelem közel van. Nem csücsül azonban a babérjain - továbbra is éberen és elszántan figyel. A plafonra ugrik, és egyre kisebb és kisebb köröket ír le nagy sebességgel a moszkitó körül. Valamiféle mágiának, varázslásnak, hipnotikus elemnek kell ebben lennie, mert a moszkitó, bár elrepülhetne a légtérbe, ahol semmiféle támadó nem érné utol, hagyja, hogy a gyík egyre szorosabb gyűrűt fonjon köré a maga megszokott ritmusában: eliramlás és megdermedés, el- iramlás és megdermedés. Egyszer csak a moszkitó döbbenten rájön, hogy nem maradt számára semmiféle manőverezési lehetőség, hogy a gyík már egészen közel van, és ez a gondolat még jobban megzavarja, s annyire erőtlenné teszi, hogy beletörődve sorsába, mindenről lemondva, a legkisebb ellenállás nélkül hagyja, hogy a gyík lenyelje.

70