Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 4. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (IV. rész – fordította Szenyán Erzsébet)

Zanzibár dús, termékeny ültetvényei vonzzák a kontinensről az embereket. Munkát találnak a szigeten a szegfűszeg és kókusz szüretelésénél. Egyre többen maradnak itt közülük, kezdenek letelepedni. Ezen az éghajlaton, az itteni szegénység mellett átköltözni egyik helyről a másikra nem nehéz: néhány óra alatt föl lehet állítani egy kalyibát, el lehet benne helyezni az egész vagyont: egy inget, egy fazekat, egy ivóvizes üveget, egy darabka szappant és egy gyékényt. így az embernek már tető van a feje fölött, és mindenekelőtt helyet talált magának a földön, és ekkor elkezd körülnézni, mit lehetne enni. Ez már nehezebb ügy. A gyakorlatban munkát csak egy arab ültetvényén lehet kapni - minden az ő kezükben van. Ezt a helyzetet a kontinensről érkezett jövevény évek múltán normális dolognak fogja föl, amíg a környéken föl nem bukkan valamilyen pártvezér, valamilyen agitátor, és el nem mondja neki, hogy az arab az másmilyen ember, és hogy a másság fogalmának baljóslatú, sátáni következményei vannak, mert a másmilyen ember idegen, vérszopó ellenség. A jövevény azt a világot, amelyet addig istenei és ősei által egyszer s mindenkorra berendezett világnak tartott, most igazságtalan, megalázó valóságként kezeli, amelyet, ha tovább akar élni, meg kell változtatni.

Azért olyan hatékony az etnikai agitálás, mert könnyen felfogható: a másmilyen embert látni lehet, bárki találkozhat vele, megjegyezheti a külsejét. Nem kell könyveket olvasni, gondolkodni, vitatkozni: elég látni a másmilyen embert.

Zanzibáron ezt az egyre feszültebb etnikai dichotómiát egyfelől az arabok ( a lakosság húsz százaléka), másfelől ezek alattvalói: helybeli és kontinensről érkezett fekete afrikaiak, vagyis kis farmerek és halászok, a bérmunkások meghatározhatatlan, változó tömege, a házi cselédek, öszvérhajcsárok, hordárok alkotják.

Mindezek a dolgok akkor zajlanak, amikor az arab világ is, fekete Afrika is a függetlenséghez vezető útra lépett. De mit jelent ez Zanzibáron? Itt az arabok ezt mondják: függetlenséget akarunk (ezen azt értik, hogy továbbra is hatalmon akarnak maradni). Az afrikaiak ugyanezt mondják: függetlenséget akarunk, de az ő jelszavuknak más a jelentése, nevezetesen - minthogy mi vagyunk a többség, a hatalomnak a mi kezünkbe kell kerülnie.

Ez a viszály magva és a konfliktusok lényege. Az angolok meg még olajat öntenek a tűzre. Mivel jó viszonyban vannak a Perzsa-öböl szultánjaival (ezek közül való Zanzibár szultánja is), ugyanakkor félnek a lázongó Afrikától, azt hangoztatják, hogy Zanzibár az arab világ része, nem pedig az afrikai világé, s amikor függetlenséget adnak Zanzibárnak, egyúttal az arabokat is megerősítik hatalmukban. Ez ellen tiltakozik az Afro-Shirazi Party nevű afrikai párt, amelynek Abeid Karúmé a vezetője, de ez a párt legálisan, a törvényeket betartva tiltakozik, mert ellenzék ugyan, de parlamentáris ellenzék.

Eközben Zanzibáron fölbukkan egy fiatal ugandai férfi - John Okello. Éppen betöltötte huszonötödik évét. Több foglalkozása is van, vagy - ahogyan az Afrikában gyakran előfordul - legalábbis ezt állítja magáról - kőfejtő is, kőműves is, szobafestő is. Félanalfabéta, de karizmatikus egyéniség, küldetéstudat hajtja. Van néhány egyszerű vezéreszméje, ezek kőfejtés vagy téglarakás közben jutnak eszébe:

68